Erdélystat: magas a halálozások száma Erdélyben

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Magas a halálozások száma Erdélyben - állapította meg az Erdélystat (Erdelystat.ro) statisztikai portál az idei év első öt hónapjának népmozgalmi tendenciáiról szóló, kedden kiadott közleményében. A jelentésből az is kiderül, hogy a házasságkötések száma kezd visszaállni a koronavírus-járvány előtti szintre.Az Erdélystat a megyei statisztikai hivatalok által nyilvánosságra hozott adatok összesítése alapján mutatja be a születési, halálozási és házasságkötési trendeket Erdélyben, a Székelyföldre vonatkozó megállapításait pedig Hargita és Kovászna megye adatai alapján fogalmazta meg.

Mivel a járvány miatt már a 2020-as év is különlegesnek számított, ezért az idei adatokat az "utolsó békeév" - 2019 - és a koronavírus-járvány által meghatározott 2020- adataival is összevetették.
   

A statisztikai portál grafikonján látszik, hogy a halálozási görbe lokális csúcsai egybeesnek a járvány tavaly őszi második, illetve idei tavaszi harmadik hullámával. A tavalyi erdélyi elhalálozási tendenciák az év második felében tértek el jelentősen az "utolsó békeév" görbéjétől: a halálesetek száma 2020 augusztusától kezdett növekedni, a novemberi csúcson pedig már csaknem duplája volt ez előző évinek. 2021 január-februárjában a halálozási többlet csökkent, majd idén március-áprilisban ismét növekedni kezdett.
    

Májusban, bár kevésbé kiugró módon, de még mindig igen magas volt a halálozások száma Erdélyben. Összességében az idei év első öt hónapjában 2019-hez viszonyítva 21, 2020-hoz viszonyítva 23 százalékkal nőtt a halálozások száma. Éves összevetésben tavaly 2019-hez képest 17 százalékkal több (97 825) Erdélyben élő polgár halálozott el.
    

A Székelyföldön a halálozást tekintve hasonló trendek figyelhetők meg, mint Erdély egészében: 2020-ban 2019-hez képest mintegy 13 százalékkal nőtt a halálozások száma, elsősorban az október-decemberi kiugró értékek miatt. A 2021-es év első öt hónapjában Székelyföldön 15 százalékkal több halálesetet anyakönyveztek 2019, illetve 24 százalékkal többet 2020 hasonló időszakához viszonyítva.
    

Az Erdélystat közleménye szerint a vizsgált időszakban nőtt a házasodási kedv Erdélyben. A házasságkötések száma a 2020-as zuhanást követően ismét növekedni kezdett, de még nem tért vissza a 2019-es szintre: az idei első öt hónapban 9868 házasságot kötöttek, ez mintegy másfélszerese a tavalyi értéknek, de bő ötödével (21 százalékkal) elmarad a 2019-es "utolsó békeév" értékétől. Székelyföldön 841 esküvőt kötöttek az év első öt hónapjában, ez 7 százalékkal marad el a 2019-es adattól.
    

Az élveszületések tekintetében kisebbek a változások. Erdélyben tavaly 5 százalékkal kevesebb gyermek született, mint 2019-ben, és a csökkenés nem is az év utolsó hónapjaira koncentrálódott, tehát valószínűleg nem a járvány hatásáról van szó. 2021 első öt hónapjának adatai további jelentős, 10 százalék feletti csökkenést vetítenek előre, de az idei, előzetes adatok még módosulhatnak a késve anyakönyvezett születések adatainak feldolgozása során.
    

Székelyföldön az elmúlt hónapok születési számai a teljes Erdélyt jellemző trendekhez képest még viszonylag "elfogadhatóan" alakultak: míg 2019 és 2020 között Székelyföldön is 6 százalékkal apadt a születésszám, az idei év első öt hónapjában már csak 2 százalékos volt a további csökkenés - mutatott rá az erdélyi statisztikai portál.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com