Erdogan: Ankara szíriai arab szövetségesei betörhetnek az északnyugat-szíriai Manbídzs térségébe is

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn arra utalt, hogy a török hadsereggel szövetséges Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) nevű arab ellenzéki milícia az északkelet-szíriai offenzívával párhuzamosan betörhet az északnyugati, ugyancsak a Népvédelmi Egységek (YPG) kurd fegyveresei által ellenőrzött Manbídzs térségébe is.A török államfő az isztambuli Atatürk repülőtéren tartott sajtótájékoztatót, mielőtt Azerbajdzsánba indult hivatalos látogatásra. Erdogan kifejtette: Törökország és az Egyesült Államok annak idején arról állapodott meg, hogy az YPG - amelyet Ankara terrorszervezetnek, Washington ugyanakkor szövetségesének tekint - 90 napon belül elhagyja Manbídzs térségét. Rámutatott: több mint egy év eltelt, de a kurd milícia még mindig nem vonult ki onnan.

    
A török elnök jelezte: "Manbídzs tényleges birtokosai, arab testvéreink be fognak oda lépni".

Ankara pedig biztosítani fogja belépésüket és ottani biztonságukat - tette hozzá. Törökország Manbídzs ügyében meghozta a döntését, és most a "megvalósítás fázisában van" - nyomatékosította, vélhetően arra emlékeztetve, hogy Törökország 2018 második felében számos alkalommal kilátásba helyezett egy manbídzsi hadműveletet.
    

Donald Trump amerikai elnök tavaly év végén bejelentette, hogy kivonják az amerikai csapatokat Szíriából. A török offenzívától tartva a kurdok december végén azzal a kéréssel fordultak Damaszkuszhoz, hogy vezényeljen katonákat Manbídzs térségébe. A szíriai kormány még aznap eleget tett a kérésnek. Az egyezség értelmében idén január elején kivonult Manbídzsból az YPG 400 harcosa, de nem közölték, hogy hány harcosuk maradt a városban.
    

Az Ihlas török hírügynökség pénteken azt jelentette, hogy az északkelet-szíriai offenzívával párhuzamosan az Eufrátesz folyó nyugati partjára, tehát a 2016 augusztusa óta török fennhatóság alatt álló területekre is érkeztek török csapatok, harckocsik, páncélautók és katonai személyzet. Az Ihlas úgy tudja, hogy a katonák pontonhidat építenek és átlépnek az Eufrátesz keleti oldalára, az YPG fennhatósága alatt álló területekre. Ankara a szerda óta zajló Béke Forrása fedőnevű északkelet-szíriai hadművelet keretében állítása szerint már ellenőrzése alá vonta a határ menti Rász el-Ajn és Tell-Abjad városát, az új célpont pedig nyugatról bevenni a szintén határ mentén fekvő Kobani városát.
    

Az YPG-vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab ernyőszervezet vasárnap megállapodott Damaszkusszal szíriai kormányerők telepítéséről a török határ mentén, hogy segítséget nyújtsanak a török offenzíva megállításához, valamint "azoknak a területeknek a felszabadításában, ahová behatolt a török hadsereg a zsoldosaival együtt". A megállapodás értelmében a kormánykatonák az SDF-fel együtt ellenőrzésük alá vonják a Kobánihoz közeli határszakaszt.
    

Erdogan hétfőn - az ezt keresztező török terveket illetően - úgy vélte, hogy Kobániban "nem lesz gond", mert a Damaszkuszt támogató Oroszország "pozitívan áll" a dologhoz. Az al-Majadín szíriai állami televízió közlése szerint a szíriai katonák vasárnap Manbídzs területére is beléptek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

Top 50-es körözött elfogása Fejér vármegyében

Top 50-es körözött elfogása Fejér vármegyében

Kiskorú sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény miatt körözött férfit fogtak el a rendőrök.

Kábítószer-kereskedelem zajlott a józsefvárosi szórakozóhelyen

Kábítószer-kereskedelem zajlott a józsefvárosi szórakozóhelyen

Bűnügyi információk szerint hónapok óta kábítószer-kereskedelem zajlott egy Budapest, VIII. kerületi szórakozóhelyen.

http://ujhazak.com