Erdogan: Ankarát nem érdekli, hogy a kitoloncolt dzsihadistákat visszafogadják-e

Törökországot nem érdekli, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet fogva tartott dzsihadistáit, akiknek Ankara hétfőn megkezdte a kitoloncolását, visszafogadják-e vagy sem - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden az ankarai Esenboga repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján, mielőtt Washingtonba indult hivatalos látogatásra.A sajtótájékoztatón egy újságíró emlékeztetett arra, hogy az az amerikai állampolgárságú dzsihadista, akit Törökország hétfő reggel elsőként akart kitoloncolni Görögországba, egy napja a senki földjén vesztegel, miután a görög hatóságok a határról visszafordították. A török elnök erre reagálva úgy fogalmazott: "az, hogy ottmaradt-e a határon vagy sem, minket már nem nagyon foglalkoztat, mi továbbra is küldeni fogjuk őket. Az, hogy átvették-e vagy sem, minket nem igazán érdekel".

    
Süleyman Soylu török belügyminiszter november elején jelentette be: Ankara visszaküldi származási országukba azokat az úgynevezett idegen harcosokat, akik külföldről érkeztek, hogy az Iszlám Állam vagy valamelyik másik milícia kötelékében harcoljanak Szíriában, és most Törökországban raboskodnak. Soylu elmondása szerint jelenleg az Iszlám Állam mintegy 1200 külföldi szélsőségesét tartják fogva Törökországban.

A török hadsereg ezen felül elfogott még 287 korábbi dzsihadistát is Északkelet-Szíriában, ahol Ankara október 9-én indított hadműveletet az általa terrorszervezetként kezelt kurd erők ellen.
    

A Ciprus közeli török tengeri próbafúrások miatt kilátásba helyezett európai uniós szankciókkal kapcsolatban Erdogan kedden arra szólította fel az EU-t, hogy "alaposan" vizsgálja felül álláspontját, miután Törökország területén négymillió menekült tartózkodik, és az Iszlám Állam sok harcosa van a török börtönökben, valamint Szíriában török ellenőrzés alatt.
   

"Lehet, hogy nem veszitek komolyan, de a kapuk megnyílnak, és meglátjátok, hogy a dzsihadistákat, akiknek elkezdtük a hazatoloncolását, visszaküldjük hozzátok" - fogalmazott. A török elnök az uniós szankciókat illetően azt is mondta, hogy a Brüsszel és Ankara között fennálló párbeszéd nem köti Törökországot, és a tárgyalások "egy pillanat alatt" véget érhetnek.
   

Erdogan washingtoni látogatásának második napján, szerdán találkozik majd Donald Trump amerikai elnökkel. A két vezető tárgyalásainak fő témája Szíria, azon belül is az Egyesült Államok helyi szövetségese, a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen indított török hadművelet és az arra vonatkozóan október 17-én köttetett török-amerikai tűzszüneti megállapodás lesz. Washington és Ankara akkor arról egyezett meg, hogy a Törökország által terrorszervezetnek tartott YPG öt napon belül kivonul Északkelet-Szíriában a határ menti térségből. Az ügyben október 22-én egy 150 óráról szóló török-orosz tűzszüneti megállapodás is született, amelynek a lejártát követően a határ menti sávban közös orosz-török járőrszolgálat indult.
   

Erdogan kedden - tehát csaknem egy hónappal az első egyezség aláírása után - azt mondta: még mindig nem mondható, hogy a "terrorszervezet" elhagyta a térséget, ráadásul az YPG ott van az Eufrátesz folyótól nyugatra Manbídzsnál és Tell-Rifátnál is. Sem az Egyesült Államok, sem Oroszország nem tudta a területet "megtisztítani a terrorszervezettől" a megadott időintervallumban - hívta fel a figyelmet. "Ezekről fogok beszélni Trumppal, majd visszatérve Ankarába Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is telefonon" - jelezte Erdogan.
    

A török és az amerikai elnök megbeszéléseinek témája lesz még a Népvédelmi Egységek parancsnokának, mozgalmi nevén Mazlúm Kobáninak az esetleges kiadatása Törökországnak, továbbá az Sz-400-as orosz légvédelmi rakétarendszer törökországi beszerzése nyomán kialakult feszültség, beleértve az F-35-ös amerikai vadászbombázó repülőgépek közös fejlesztési programjának ügyét.


A felek ezeken túl tárgyalnak majd a 2016-os törökországi puccskísérletért felelőssé tett, Amerikában élő, török származású Fethullah Gülen muszlim hitszónok nemzetközi hálózata elleni harcról, az Egyesült Államok által az Irán elleni szankciók megsértésével vádolt Halkbank nevű török állami bankról, valamint az északkelet-szíriai offenzíva miatt Törökország és török tisztségviselők ellen a washingtoni képviselőházban kilátásba helyezett amerikai szankciókról is.
    

Az NTV török hírtelevízió információja szerint Erdogan magával viszi, és visszaadja Trumpnak azt a botrányt kiváltó levelet is, amelyet az amerikai elnök a szíriai hadművelet kezdete előtt küldött neki. Trump a szóban forgó levélben megpróbálta lebeszélni Erdogant a tervezett katonai beavatkozásról. "A történelem kedvező képet alakít ki önről, ha helyes és humánus módon cselekszik. Örökké gonosznak fogja tekinteni, ha nem történnek jó dolgok. Ne legyen kemény fiú! Ne legyen ostoba!" - fogalmazott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Rács mögött egy szexuális ragadozó

Rács mögött egy szexuális ragadozó

A körözöttek top 50-es listáján szerepelt R. Rajmund.

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

A héten kihallgatott újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozta az ügyészség az úgynevezett Szőlő utcai ügyben - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Vádat emeltek egy oktató ellen, aki molesztálta diákjait

Vádat emeltek egy oktató ellen, aki molesztálta diákjait

A Monori Járási Ügyészség szexuális kényszerítés bűntette és többrendbeli szexuális visszaélés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a nála szakképzési gyakorlaton lévő fiatal fiúkat szexuálisan molesztálta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

http://ujhazak.com