Erdogan: eddig 268 "terroristát ártalmatlanítottak" az afríni hadműveletben

A Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia legalább 268 "terroristáját ártalmatlanította" négy nap alatt a török hadereg az észak-szíriai Afrín kerületben elindított hadműveletében - közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán az ankarai államfői palotában falvak polgármesterei előtt.Török sajtóértesülések szerint az YPG mintegy 10 ezer milicistája tartózkodik Afrínban. Erdogan beszédében arról is beszámolt, hogy a török haderő és a vele szövetséges, mérsékelt ellenzéki Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) katonáiból eddig összesen 7-8 vesztette életét az összecsapásokban.

A sebesültek számát nem közölte.

   
Törökország az afríni beavatkozással "ismét tönkretette azt a játékot, amelyet különféle hatalmak űznek a térségben" - jelentette ki az elnök. További szíriai hadműveleteket kilátásba helyezve úgy fogalmazott: "ezt folytatjuk Manbídzstól kezdve végig a török határ mentén, és teljesen megtisztítjuk a térséget a rossztól".
    

A török államfő emlékeztetett: a 2016 augusztusában induló Eufráteszi Pajzs fedőnevű hadművelet keretében a török haderő és az SZSZH 2000 négyzetkilométert tisztított meg az Iszlám Állam (IÁ) nevű szervezet dzsihadistáitól. Hangsúlyozta, hogy a területre azóta közel 100 ezer szíriai menekült költözött vissza Törökországból a helyreállított infrastruktúrának köszönhetően.
    

Erdogan kiemelte: miközben az afríni offenzíva "tisztán és világosan" a terrorizmus ellen irányul, "egyesek az afríni kurdok elleni fellépéssel, Szíria megszállásával vádolják Törökországot". Az Anadolu török állami hírügynökség szerdán azt írta, hogy 150-re nőtt azoknak az embereknek a száma Törökországban, akiket azért vettek őrizetbe, mert az afríni hadműveletet ellenző és arról valótlan állításokat tartalmazó posztokat tettek közzé a közösségi médiában.
    

A kormány szerint ez terrorista propaganda. A gyanúsítottak között van a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) szóvivője, Ayhan Bilgen, és a HDP társelnök-helyettese, Nadir Yildirim is. Az Anadolu figyelmeztetett: a hatóságok "szüntelenül figyelik" a közösségi médiát, és mindenki ellen eljárást indítanak, aki terrorszervezeteket népszerűsít.
    

A török haderő szombaton kezdett nagyszabású offenzívába az Afrínt ellenőrző YPG ellen, amelyet Ankara a törökországi kurd szeparatista Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) szövetséges terrorszervezetnek tart. Viszont az YPG Washington egyik fő szövetségese az Iszlám Állammal szembeni harcban. Erdogan várhatóan az esti órákban telefonon egyeztet Donald Trump amerikai elnökkel. A beszélgetést Trump kezdeményezte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com