Erdogan: Törökországnak az EU helyett az SCO-hoz kellene csatlakoznia

A török államfő erről a Pakisztánt és Üzbegisztánt érintő hivatalos útjáról hazaindulva, a repülőgépen beszélt török újságíróknak.

Az SCO egy 2001-ben alapított kormányközi biztonsági szervezet Ázsiában, amelynek elsődleges célja harcolni a radikális iszlám jelentette fenyegetés, valamint az Afganisztánból kiinduló kábítószer-kereskedelem ellen.



Tagjai Oroszország, Kína, Kazahsztán, Üzbegisztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán. A megfigyelő országok között találni Iránt, Mongóliát, Afganisztánt, valamint még Indiát és Pakisztánt is, de az utóbbi kettőnek 2015-ben már megkezdődött a felvételi folyamata.

Törökország és Fehéroroszország sajátos viszonyban áll a szervezettel, amelynek értelmében részt vehetnek a miniszteri szintű találkozókon, de nem rendelkeznek szavazati joggal.

A török államfő a repülőgépen azt is közölte, hogy már egyeztetett az SCO-csatlakozás ötletéről Vlagyimir Putyin orosz és Nurszultan Nazarbajev kazah elnökkel. Erdogan szerint az SCO-tagság sokkal szabadabb mozgásteret biztosítana hazájának. A lépés hatással lehet Törökország nyugati, különös tekintettel európai uniós kapcsolataira, illetve NATO-tagságára. Törökország hivatalosan 1987-ben kérelmezte csatlakozását az EU-hoz, amelyről 2005-ben kezdődtek meg a tárgyalások.

Az évtizedek óta húzódó folyamat miatt Ankara és Brüsszel viszonya a közelmúltban mélypontra jutott. Brüsszel ráadásul élesen bírálja a július 15-i puccskísérletet követő török kormányzati fellépést, arra kérve Ankarát, hogy tartsa tiszteletben az emberi, valamint a demokratikus szabadságjogokat.

Még olyan európai politikusok is akadtak, akik a csatlakozási tárgyalások felfüggesztésére szólítottak fel. Erdogan a héten arra figyelmeztette az EU-t, hogy év végéig döntenie kell Törökország csatlakozásának ügyében, különben Ankara népszavazásra bocsátja a kérdést. Az Európai Unió és Törökország a márciusban kötött menekültügyi megállapodás keretében rendelkezett a csatlakozási folyamat felgyorsításáról is, de az a török hatalomátvételi incidens után jelentősen lelassult.

A tömeges letartóztatások, munkahelyi elbocsátások, valamint a török sajtó elleni intézkedések uniós politikusok és jogvédő szervezetek aggodalmát váltották ki. Négy hónap alatt közel 37 ezer embert vettek őrizetbe és legalább 100 ezer embert függesztettek fel vagy bocsátottak el munkaköréből Törökországban közvetlen összeesküvés vagy a puccsistákhoz köthető állítólagos kapcsolataik okán. A török hatóságok bezártak továbbá több mint 170 sajtóorgánumot.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com