Eretnekségnek mondták ki a becsületgyilkosságokat Pakisztánban a hitszónokok 18+

A pakisztáni muzulmán hitszónokok drasztikus döntést hoztak az utóbbi időkben történt borzalmas események hatására.


Kimondták, hogy eretnekségnek nyilvánítják a becsületgyilkosságokat, azaz mikor a nőt a saját rokonai ölik meg, mert olyan férfit választ, akit ők nem fogadnak el. Az utóbbi hetekben egyre több eset fordult elő és ezért volt szükség az új tan kihirdetésére.

A legújabb fatva szerint, ellentétes az iszlám tanítással a becsületgyilkosságok elkövetése.

e12-650x392

"Úgy tűnik, a barbárság kora felé haladunk. Ellenkezik az iszlám tanításával élve megégetni egy nőt, mert a maga döntése alapján házasodott meg. Eretnekség, ha valaki azt gondolja, hogy a becsület nevében igazolható az emberölés" – írta a tanács, amely képviseli a 190 millió pakisztáni muzulmánok többségét.

thequint%2F2016-06%2F7fc6d025-8cf8-4f32-a7b0-83218b68acbe%2Fhonor kill

Pakisztánban tavaly több mint 500 embert öltek meg becsületgyilkosság okán a pakisztáni emberi jogi bizottság összesítése alapján.

2016-ban eddig 233 ilyen eset történt. Az Ittihad Tanács ezért most felszólította a kormányt, hogy változtasson a törvényen, amely alapján a családtagok megbocsáthatnak a tetteseknek és így elejthetik ellenük a vádat.

1122297-zeenatrafiqdailymail-1465888671-203-640x480

A legutóbbi eset nagy felháborodást váltott ki, egy 18 éves lányt saját anyja és bátyja kötözött az ágyhoz, majd élve felgyújtották. Zeenat Rafique bűne az volt, hogy a család akarata ellenére titokban ment férjhez 19 éves szerelméhez.

honor

A lány először elszökött és elköltözött a családjától, majd visszament hozzájuk, hogy kibéküljön velük.

Mikor azonban odament kegyetlen bosszút álltak rajta tettéért, Zeenat életét már nem lehetett megmenteni, a helyszínen meghalt.

160609101024-01-pakistan-zeenat-rafiq-exlarge-169

A lány anyja az eset után feladta magát a rendőrségen, de nem mutatott megbánást. Az asszony őrizetben van, a fiát pedig azóta is keresik.

hqdefault (1)

A CNN szerint tavaly 1100 nőt öltek meg saját családtagjai hasonló okokból.



Forrás: index.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com