Eurojust: több tucat gyanúsítottat vettek őrizetbe egy albán drogcsempészbanda elleni razziasorozatban

Őrizetbe vettek 66 embert kábítószer-kereskedelem és pénzmosás gyanújával egy albán drogcsempészbanda elleni razzia során a hatóságok Olaszországban, Albániában, Svájcban és Lengyelországban - jelentette be az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, az akciót összehangoló Eurojust csütörtökön.A hágai székhelyű uniós ügynökség tájékoztatása szerint a legnagyobb razzia során 45, a megelőző napon pedig 21 embert vettek őrizetbe kokainárusítás gyanújával, zömüket az olaszországi Brescia városában és környékén.


A razziák során mintegy 360 kilogramm kokaint és négymillió euró (1,5 milliárd forint) készpénzt, illetve luxusautókat, fegyvereket, lőszert és kommunikációs eszközöket is lefoglaltak. A hatóságok gyanúja szerint a banda legalább négy éve árusított Latin-Amerikából csempészett kokaint elsősorban Olaszország északi részén, az ebből származó hasznot pedig egy kiterjedt, hamis számlabizonylatok kiállítására szakosodott olasz-kínai hálózaton keresztül mosta tisztára.


A banda ellen 2020-ban indult nyomozás a bresciai ügyészség indítványozására. A nyomozásban részt vett az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol is, amely az érintett országok hatóságai közötti kommunikáció összehangolását segítette, valamint elemzési támogatást nyújtott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Több mint hetven rendőr egyszerre több helyszínen csapott le kábítószer-terjesztőkre és -fogyasztókra Nógrád és Heves vármegyében.

Rendőrkézen az útonállók

Rendőrkézen az útonállók

A miskolci rendőrök öt férfit vettek őrizetbe, akik csoportos rablással gyanúsíthatók.

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Késsel fenyegette meg utastársát egy 19 éves fiatalember egy személyvonaton.

http://ujhazak.com