Europol: áldozatok és elkövetők százait azonosították gyermekpornográfiával összefüggésben

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: Gyermekpornográfiával összefüggésben végzett, több országot érintő nyomozások és a rendőri szervek közötti információmegosztás eredményeképpen huszonnyolc országban 94 ember ellen indult eljárás és 241 áldozatot azonosítottak az elmúlt öt év folyamán - közölte pénteken kiadott jelentésében az Európai Unió rendőri együttműködést koordináló szervezete, az Europol.A hágai központú uniós szervezet tájékoztatása szerint az áldozatokat a feltárt esetekben sikerült megóvni a további szexuális kizsákmányolástól. Mint közölték, az Europol, valamint az egész világra kiterjedően működő Interpol nemzetközi rendőri szervezet szeptember közepén ötödik alkalommal hívta össze a virtuális térben e gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményeket vizsgáló munkacsoportját. A két héten keresztül tartó értekezleten 21 ország, köztük Magyarország nyomozója vett részt.

    
A tanácskozáson mintegy ötszáz felvételt elemeztek, azonosították a képek valószínűsíthető készítőit és terjesztőit, valamint a felvételek helyszíneit. Az érintett országokat értesítették, hogy megtehessék a szükséges intézkedéséket - közölték. A beszámoló szerint az elmúlt öt év folyamán a nyomozók mintegy 32 millió képet és videót elemeztek, vetettek össze nemzeti adatbázisokban tárolt információkkal, feltételezett tettesek adataival.
    

Az azonosított elkövetők és az áldozatok száma valószínűleg még emelkedni fog - tették hozzá. A jelentés beszámolt arról is, hogy a rendőri szervezet tavaly nyáron kezdeményezést indított gyermekpornográfiával, illetve gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaélések polgári bejelentésére. Az elmúlt egy évben kapott mintegy 22 ezer bejelentés alapján nyolc áldozatot sikerült biztonságba helyezni, és egy elkövető ellen indítottak eljárást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com