Eutanáziát kért az alkoholista férfi

Hatalmas vitát robbantott ki Mark Langedijk döntése, amit a holland törvények lehetővé tettek. A 41 éves Mark Langedijk huszonegyszer vonult elvonókúrára, hogy végre örökre letehesse az italos üveget, ám a holland férfi hiába próbálkozott, nem tudott megszabadulni az alkoholizmusától, ezért úgy döntött, hogy ennél még a halál is jobb.

Langedijk elhatározása nem volt megvalósíthatatlan, hiszen egy 2002-ben hozott holland törvény értelmében annak joga van az eutanáziához, aki „elviselhetetlen szenvedésen” megy keresztül, arra pedig „nincs kilátás”, hogy javulna az állapota.

Az eljárás tényleges alkalmazásához számos és nagyon komoly kritériumnak kell megfelelni. Langedijk ezeknek mindegyikének megfelelt. Az alkoholista férfit orvosi felügyelt mellett segítették a halálba, ami hatalmas vitát és rengeteg kérdést eredményezett.

Langedijk halálos ágya mellett a 44 éves bátyja, Marcel is ott volt. Ő arról beszélt, hogy július 14-én, egy forró, gyönyörű nyári napon kimentek a testvérével, aki azt mondta, hogy „ez az utolsó reggelem”.

A két férfi ez után ivott egy kicsit Langedijk kedvenc borából, majd az eutanáziára készülő férfi elszívott egy cigarettát. Végül visszamentek a házba. Később az orvos három különböző folyadékot adott be az alkoholista férfinak. Az első sóoldat volt, ami kitisztította Mark ereit. A második folyadék egy anesztetikus szer, amitől a férfi elaludt, a harmadik pedig megállította a szívét.

Marcel arról is beszélt, hogy a testvére azért választotta ezt a fajta halált, mert így el tudott búcsúzni a szüleitől, nem úgy, mint akkor, ha egyszerűen csak lelőtte volna magát, vagy vonat elé ugrott volna, ugyanis az kegyetlenség lett volna.

Az idősebb Langedijk elárulta, hogy az ügyben az fáj neki a legjobban, hogy sokan úgy állítják be a testvére halálát, mintha az a családjának és neki kényelmes megoldás lett volna. Marcel leszögezte, hogy egyáltalán nem kényelmes, és Hollandiában nem ölik meg az alkoholistákat.

A férfi arról is beszélt, hogy nagyon bonyolult, nehéz és óriási lépés az eutanázia. Leszögezte, hogy a családjával mindent megtettek, hogy segítsenek a testvérén, de vannak, akik gyógyíthatatlanok. Ha pedig nem lehet rajtuk segíteni, akkor egyszerűen megölik magukat. Ezzel arra utalt Marcel, hogy a testvére halála humánusabb volt így, mint akkor, ha erőszakos halált hal.

Az eutanáziát választó Mark gyerekkora gondtalan volt, a szülei szerették. Az alkohol rabjává 8 évvel ezelőtt vált. Habár a férfi huszonegyszer próbálkozott a rehabilitációval, mégis a szülők reménykedtek, ám Mark egy nap bejelentette, hogy nem akar tovább élni. Ezt a döntést nehezen fogadták a szülők.

Mark a halála napján még evett egy finom ebédet, majd délután négykor megérkezett hozzá a doktornő, aki mindent elmagyarázott neki a különböző lépésekről. A férfi lefeküdt, ekkor pedig az egész család, de még Mark is sírni kezdett, és elmondták, hogy szeretik egymás, valamikor pedig ismét találkozni fognak.

Ahogy a holland ügy napvilágra került, úgy korbácsolta fel az indulatokat világszerte. Fiona Bruce, konzervatív brit képviselő szerint kezeltetni kell az alkoholistákat, nem pedig megölni. Hozzátette, hogy az eset aláássa azokat a gyógykezeléseket, amelyek a legtöbb országban segítséget próbálnak nyújtani a hasonló betegeknek. Az egyik legnagyobb katolikus lap egyfelől kifejtette, hogy mennyire ellenszenvesnek tartják a történteket, másrészről azzal vádolták az orvosnőt, hogy biztos lengén volt felöltözve, és még flörtölt is a férfi bátyával. Azt, hogy ezt a vádat honnan vették, nem lehet tudni, de jól mutatja, hogy milyen indulatos, ideológiáktól fűtött vitát szított Langedijk halálba segítése.

A társadalmi vita újra kirobbant. Az eutanázia támogatók szerint mindenkinek szíve joga az, hogy hogyan akar meghalni, ahogy ahhoz is mindenkinek joga van, hogy minél előbb megszabaduljon a szenvedéstől. Az ellenzők viszont úgy gondolják, hogy nagyon vékony a határ a legális gyilkosság és az eutanázia között.

R.G. Frey, amerikai filozófus és a téma egyik kutatója, azt írta a tanulmányában, hogy ahhoz, hogy valaki eutanáziának vese alá magát, annak bizonyítania kell, hogy horribilis, lefelé ívelő következményei lesznek a betegségének. A csak lehetséges következmények nem adnak elég érvet az eutanáziához. Frey szerint csak nagyon speciális és megalapozott esetekben lehet alkalmazni az eljárást.

Marcel biztos abban, hogy a testvére esete ilyen volt, ráadásul Markot komoly és hosszadalmas vizsgálatoknak vetették alá az illetékes hatóságok, tehát egyáltalán nem légből kapott volt az eutanázia ötlete.

A család végül nehezen, de kénytelen volt elfogadni, hogy az alkoholista férfin nem lehet segíteni, és szenvedésre van ítélve, ha életben marad. Ennek a belátása a beteg és a szerettei részéről is nagyfokú tudatosságot és realitásérzéket követel.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

Hátborzongató szellemtörténetek

Hátborzongató szellemtörténetek

Ismerd meg hazánk legrémisztőbb kísértethistóriáit!

http://ujhazak.com