Ezek a csillagjegyek nem kérnek az egy éjszakás kalandból

Te bevállalod a futó légyottot?Habár vannak szerencsés kivételek, mégis általánosságban elmondható, hogy a Tinder és az egyéb randi alkalmazások célja nem az, hogy megtaláljuk életünk szerelmét, hiszen a többség egy éjszakás kalandra keres partnert ezekkel az applikációkkal.

A horoszkóp szerint azonban van néhány csillagjegy, amelynek képviselői a tartós, elkötelezett párkapcsolat hívei, tehát soha nem vállalnának be futó kalandokat, sőt, az is előfordul, hogy egyes csillagjegyek szabályosan rettegnek az egy éjszakás kalandtól.

Az alábbi csillagjegyekről elmondható, hogy előbb ismerkednek, és csak aztán gyűrik össze a lepedőt a másik féllel.

Rák: Intuitív és kifejezetten érzékeny csillagjegy a Rák, aki nagyon ragaszkodik a szeretteihez, valamint csak hosszan tartó, mély érzelmekkel megtöltött kapcsolatra vállalkozik. Ha ő érdeklődést mutat valaki iránt, akkor az nem egy futó kalandot jelent, hanem azt, hogy a Ráknak komoly szándékai vannak az illetővel.

Ennek a csillagjegynek a szülötte nem fog az első randi után ágyba bújni a partnerével, mert előbb mindent tudni akar a kiszemeltjéről, akivel csak ezt követően lehet szó folytatásról.

Skorpió: A horoszkóp azt állítja, hogy a Skorpió a hosszú távú kapcsolatokra esküszik. Függetlenül attól, hogy barátságról vagy romantikus kapcsolatról van-e szó, az biztosra vehető, hogy a Skorpió eleinte bizalmatlan a másikkal szemben.

Teljesen mindegy, hogy ez a csillagjegy milyen vonzódást érez, mert biztos, hogy millió kérdéssel fogja bombázni az adott személyt, akit szeretne minél jobban, mélyebben megismerni. Ha a Skorpió akar valakit, akkor birtokolni akarja az illetőt, ráadásul elképesztően féltékeny csillagjegyről van szó. Mindebből következik, hogy a Skorpió nem megy bele az egy éjszakás kalandokba.

Vízöntő: Ez a nagyon intelligens csillagjegy szereti az egyedüllétet, ezért könnyen előfordulhat, hogy az első randevú előtt felsorolja magában azokat az érveket, ami a partnere mellett szólnak, és azokat is, amelyekkel próbálja lebeszélni magát az illetőről.

Az idealista Vízöntőnek nehéz megfelelni, ráadásul ő nagyon vágyik a szabadságra, az önállóságra. Habár ebből úgy tűnhet, hogy ő pont kapható az alkalmi szexre, ez még sincs így, mert a Vízöntő nem szeretné, ha a partnere egy éjszaka után felöltözne, és távozna, ugyanis legbelül komoly kapcsolatra vágyik.

Halak: Nincs kizárva, hogy a Halak a legérzékenyebb, legérzelmesebb az összes csillagjegy közül. Ebből következik, hogy ő erős érzelmi kapcsolatot szeretne. A horoszkóp szerint a Halak esetében hosszabb időt vesz igénybe az ismerkedés, emiatt szívesen találkozik, randevúzik többször a kiszemeltjével. Mivel a Halak csak több találkozó után döbben rá, hogy tényleg akarja a partnerét, ezért ő biztos, hogy nem vállalkozik egy éjszakás kalandra.

(Forrás: nlcafe.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

http://ujhazak.com