Ezért nem küldtek több embert a Holdra! – videó

A közkedvelt hiedelem szerint már rég küldhettünk volna embert újfent a Holdra az elmúlt 44 évben, de vajon miért is van ez?

A következő felvétel még a szkeptikusokat is elbizonytalanítja, vagy éppen elgondolkodtatja.

Az amatőr kutatók vették a fáradtságot és összevágták egyetlen videóba az elmúlt 40 év történéseit és legfurcsább észleléseit, amelyet az emberek a Holdon tapasztaltak.

Mindenesetre az egyveleg elgondolkodtató.

Még 1960-ban a NASA tudósai azt tervezték, hogy bázisokat alakítanak ki a Holdon és ott bányászatokat és kolóniákat hoznak létre. Terveik azonban a ’80-as években merőben megváltoztak. A tudás és a technológia ugyan rendelkezésükre állt, de mégsem jutottak el a megvalósításhoz. Vagy mégis?

Az elmúlt időszakban egyre többen hisznek abban, hogy az emberiséget a Holdra szállással kapcsolatban csúnyán átverték. Az amerikai űrhivatal és a titkos szervezetek olyan képet mutatnak a Holdról, hogy az egy kopár és holt kődarab. Az ufó hívők egy része pedig azt állítja, hogy a meglévő bizonyítékok pedig egyáltalán nem erre mutatnak.

Létezik egy elmélet, amely szerint a NASA már több évtizede tud arról, hogy a földönkívüliek a Holdon különféle bázisokat hoztak létre. Több idegen hajóroncs is megtalálható a holdfelszínen.


Más elméletek szerint a Hold egy mesterségesen létrehozott égitest, amely egyben a naprendszerünkben egy űrbázis is, amely az idegenek tevékenységét összehangolja.

A Holdon lakó földönkívüliek azért jófejek voltak a földlakókkal, hogy megengedték nekik, hogy kőzetmintákat vegyenek égi kísérőnkről. Sőt még az is megengedtetett, hogy néhány fotót is kattintsanak űrhajósaink. További tevékenységeket a Holdon azonban az embereknek már megtiltottak.

Azóta ember a Holdon nem járt. Legalábbis nem hivatalosan.

Az ufó hívőknek azonban van egy jó hír, mert amennyiben Hillary Clinton megnyeri a választásokat, megígérte az emberiségnek, hogy nyilvánosságra hozza az UFO aktákat.



Forrás: napiufo.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást.

http://ujhazak.com