Facebookon nézi meg az elhunyt betegeit a sürgősségi orvos

Megrázó levelet írt a halott pácienseihez Louis Profeta.Az amerikai Indianapolis, St Vincent Kórházának a sürgősségi osztályán dolgozik Louis Profeta, aki megdöbbentő nyíltsággal árulta el, hogy még az előtt, hogy összetörné a hozzátartozók szívét, szereti egy kicsit megismerni a kórházban elhunyt embereket.

A munkájából kifolyólag, Profeta kezei között nap, mint nap halnak meg emberek, köztük sok fiatal, ezért a sürgősségi orvos egy karrier-közösségi portálon osztotta meg a világgal a nyílt levelét, ami a következő megdöbbentő sorokból állt:

„Még mielőtt megmondanám a szüleidnek, hogy meghaltál, próbállak megkeresni a Facebookon, hogy a profilodból megtudjak rólad néhány dolgot. Azért teszem ezt, mert úgy érzem, ettől maradok ember.

Pár perc múlva örökre meg fogom változtatni két ember életét: az édesapádét és az édesanyádét. Amikor megtudják a hírt, akkor ők ketten többé nem lesznek ugyanazok az emberek, akik voltak. Soha többé nem lesznek boldogok.

Őszinte leszek, ebben a pillanatban te nem vagy más számomra csak egy test, ami előttem fekszik, mint egy nagy, tehetetlen újságköteg. Mindenhonnan csövek lógnak ki belőled. Kétségbeesetten próbáltuk megmenteni az életedet, de hiába, nem sikerült. Számomra csak egy test vagy, nem tudom, hogy mik voltak az álmaid, a terveid.

Igen, tartozom azzal a szüleidnek, hogy egy kicsit megismerlek. Ha megtalállak a Facebookon, megnézhetem a fotóidat, felismerem a nyakadban a láncot, vagy a fülbevalódat, ami most a műtőben egy fémtálcán hever, esetleg felfedezem rajtad azt a dzsekit, amit nemrég vágtunk le rólad, hogy a szívedhez férjünk. Ekkor már úgy érzem, hogy jobban ismerlek.Azokon a fotókon látlak mosolyogni, látom az életet a szemeidben, a pillanatot, amikor elfújod a szülinapi gyertyáidat. Látom, ahogy sétálsz a tengerparton, ahogy a nagyszüleiddel karácsonyozol... és azt is látom, hogy van egy máltai palotapincsid. Most már ezt is tudom rólad.

Amikor bemegyek a váróba a szüleidhez, akkor már egy kicsit őket is ismerem. Így könnyebb megtennem azt, ami elkerülhetetlen. Elmondani nekik. Szerencsés vagy, hogy te ezt már nem látod. Te már nem hallod, ahogy az édesapád sírva ismételgeti a nevedet, ahogy az anyukád a haját tépi és fájdalmában a földre zuhan, összegörnyedve, mint aki eszét vesztette.

Miután láttalak a Facebookon, már tudom, hogy ez a fájdalom nem egy élettelen testnek szól, hanem annak az embernek, akit a szüleid szerettek. Ez az, ami segít, hogy ne legyek rád annyira dühös. Ez segít elhallgattatni a fejemben a hangot, ami legszívesebben rád üvöltene, hogy: „Te szerencsétlen b...rom, mégis hogyan tehetted ezt velük, a családoddal?”

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com