Facebookon nézi meg az elhunyt betegeit a sürgősségi orvos

Megrázó levelet írt a halott pácienseihez Louis Profeta.Az amerikai Indianapolis, St Vincent Kórházának a sürgősségi osztályán dolgozik Louis Profeta, aki megdöbbentő nyíltsággal árulta el, hogy még az előtt, hogy összetörné a hozzátartozók szívét, szereti egy kicsit megismerni a kórházban elhunyt embereket.

A munkájából kifolyólag, Profeta kezei között nap, mint nap halnak meg emberek, köztük sok fiatal, ezért a sürgősségi orvos egy karrier-közösségi portálon osztotta meg a világgal a nyílt levelét, ami a következő megdöbbentő sorokból állt:

„Még mielőtt megmondanám a szüleidnek, hogy meghaltál, próbállak megkeresni a Facebookon, hogy a profilodból megtudjak rólad néhány dolgot. Azért teszem ezt, mert úgy érzem, ettől maradok ember.

Pár perc múlva örökre meg fogom változtatni két ember életét: az édesapádét és az édesanyádét. Amikor megtudják a hírt, akkor ők ketten többé nem lesznek ugyanazok az emberek, akik voltak. Soha többé nem lesznek boldogok.

Őszinte leszek, ebben a pillanatban te nem vagy más számomra csak egy test, ami előttem fekszik, mint egy nagy, tehetetlen újságköteg. Mindenhonnan csövek lógnak ki belőled. Kétségbeesetten próbáltuk megmenteni az életedet, de hiába, nem sikerült. Számomra csak egy test vagy, nem tudom, hogy mik voltak az álmaid, a terveid.

Igen, tartozom azzal a szüleidnek, hogy egy kicsit megismerlek. Ha megtalállak a Facebookon, megnézhetem a fotóidat, felismerem a nyakadban a láncot, vagy a fülbevalódat, ami most a műtőben egy fémtálcán hever, esetleg felfedezem rajtad azt a dzsekit, amit nemrég vágtunk le rólad, hogy a szívedhez férjünk. Ekkor már úgy érzem, hogy jobban ismerlek.Azokon a fotókon látlak mosolyogni, látom az életet a szemeidben, a pillanatot, amikor elfújod a szülinapi gyertyáidat. Látom, ahogy sétálsz a tengerparton, ahogy a nagyszüleiddel karácsonyozol... és azt is látom, hogy van egy máltai palotapincsid. Most már ezt is tudom rólad.

Amikor bemegyek a váróba a szüleidhez, akkor már egy kicsit őket is ismerem. Így könnyebb megtennem azt, ami elkerülhetetlen. Elmondani nekik. Szerencsés vagy, hogy te ezt már nem látod. Te már nem hallod, ahogy az édesapád sírva ismételgeti a nevedet, ahogy az anyukád a haját tépi és fájdalmában a földre zuhan, összegörnyedve, mint aki eszét vesztette.

Miután láttalak a Facebookon, már tudom, hogy ez a fájdalom nem egy élettelen testnek szól, hanem annak az embernek, akit a szüleid szerettek. Ez az, ami segít, hogy ne legyek rád annyira dühös. Ez segít elhallgattatni a fejemben a hangot, ami legszívesebben rád üvöltene, hogy: „Te szerencsétlen b...rom, mégis hogyan tehetted ezt velük, a családoddal?”

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)