FBI: terrorista merénylet történt a texasi katonai támaszponton

Terrorista merénylet történt a texasi Corpus Christi városban lévő katonai támaszponton - közölte csütörtökön este a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI).A lőfegyveres támadás helyi idő szerint aznap délelőtt történt, Az első jelentések arról szóltak, hogy többen megsebesültek, majd arról, hogy három amerikai katona meghalt, de később kiderült, hogy a merényletnek egyetlen sebesültje van, egy női haditengerész, ő is csak könnyebben sebesült meg, már ki is engedték a kórházból.

  
Délutáni sajtókonferenciáján Leah Greeves, az FBI tisztségviselője közölte: az eddigi jelek és bizonyítékok arra mutatnak, hogy terrorista akció volt, s bár az elkövetőt azonnal agyonlőtték, egy másik elkövető vagy cinkostárs még szabadlábon lehet, valahol a városban. Kevés részletet árult el, és arra sem tért ki, hogy milyen jelek erősítik a feltételezést: a lövöldözés "terrorizmussal összefüggő" cselekedet volt. Greeves nyugalomra és óvatosságra is intette a helybélieket.
    

Meg nem nevezett tisztségviselők elmondták, hogy a támadó, akit egy városbéli lakosként, bizonyos Adam Alsahliként azonosítottak, autójával megpróbált behatolni a támaszpont éppen nyitva lévő kapuján, tüzet nyitott, és ekkor sebesítette meg a haditengerészt. A lövéstől földre eső katonanőnek azonban sikerült megnyomnia az úttestből kiemelkedő sorompó gombját, és meg tudta akadályozni, hogy a támadó behajtson. A merénylőt ezután lőtték le őrök.
    

Az amerikai kommentárok emlékeztettek arra, hogy tavaly decemberben egy floridai katonai támaszponton volt lőfegyveres merénylet. Akkor a szaúdi királyi légierő amerikai továbbképzésen lévő egyik fiatal tisztje volt a támadó. Az elkövetőt agyonlőtték, s a szövetségi igazságügyi minisztérium az FBI-jal közösen vizsgálatot indított az ügyben, együttműködve a szaúdi hatóságokkal. Washingtonban a napokban jelentették be, hogy a floridai merénylet elkövetője az al-Kaida nevű terrorszervezettel állt szoros kapcsolatban, és a merényletet is a terrorszervezettel egyeztetve, hosszas előkészítés után követte el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com