Fegyházbüntetésre ítélték a tizenhárom éve megölt műgyűjtő gyilkosait

A Fővárosi Ítélőtábla nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt 20 év fegyházra ítélte a tizenhárom éve megölt műgyűjtó gyilkosát, bűnsegédjét pedig 15 év fegyházbüntetéssel sújtotta; az őket a helyszínre vivő férfit rablás bűntette miatt 7 év szabadságvesztésre ítélte, míg a sértett lakásában korábban szexuális szolgáltatás ürügyén járt női társukat bizonyítottság hiányában felmentette a bíróság - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség kedden az MTI-vel.A közlemény szerint a Fővárosi Főügyészség 2018-ban emelt vádat a 2010-ben elkövetett emberölési ügyben, amely "a napokban nyert jogerős befejezést". A Budapesten élő 81 éves sértett ismert műgyűjtő volt, hobbijáról a banda tagjai egy műkincskereskedő családtagjukon keresztül értesültek. Tudomást szereztek arról is, hogy a férfi XI. kerületi lakásában más műtárgyak mellett egy értékes festmény is található - írták a közleményben.
    

A banda elhatározta, hogy akár erőszak árán, rablással is megszerzi a festményt a sértettől. 2010. június 16-án a bűntársak - a csaliként magukkal vitt ismeretlenül maradt nővel - a helyszín közelében leparkoltak az autóval, egyikőjük a járműben maradt, hogy figyeljen és biztosítsa társai menekülését. Két idősebb férfi társa megvárta, amíg a nőt beengedi a sértett a földszinti lakásába.


Ott a nő elterelte a figyelmét és közben kinyitott egy udvarra néző ablakot, amin keresztül a férfiak pár perc elteltével bemásztak a lakásba, majd egyikük a már az ágyon fekvő sértett arcába csapott egy kemény tárggyal. A társa egy ragasztószalaggal többször áttekerte a hasra fordított helyzetben lévő sértett torkát, majd a szalaggal a kezeit és a bokáit összekötözte.
    

Ezután módszeresen átkutatták a lakást, közben az egyik férfi úgy megmarkolta a sértett torkát, hogy nyelvcsontja eltört és "agybénulás" lépett fel nála, így az idős áldozat mintegy 5 percen belül megfulladt.  Ezután a magukhoz vett értékes zsákmánnyal a lakás közelében járművel várakozó társukkal a helyszínről elmenekültek - áll a közleményben - írta közleményében a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com