Fegyházbüntetésre ítéltek egy pátrohai házaspárt, akik rabszolgaként tartottak fogva egy hajléktalan nőt

Nem jogerősen tizennégy, illetve tíz év fegyház-, illetve börtönbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt a pátrohai házaspárt, akik egy hajléktalan nőt közel egy éven keresztül rabszolgaként tartottak fogva és súlyosan bántalmaztak, emiatt az asszony később meghalt.A törvényszék az MTI-hez szerdán eljutatott közleményében azt írta: az ítélet tényállása szerint a pár férfi tagja, az elsőrendű vádlott az interneten ismerkedett meg az italozó életmódot folytató, rendezetlen családi körülmények között élő asszonnyal, akit rávettek arra, hogy szállásért és ennivalóért cserébe segítsen nekik a ház körüli munkákban.

A korábban ígértekkel ellentétben azonban a nő élelmezéséről nem gondoskodtak megfelelően, önállóan nem vehetett ki élelmiszert a hűtőszekrényből, a földön altatták, engedélyük nélkül a házat sem hagyhatta el.

Az asszonyt - ha a rábízott feladatokat nem megfelelően végezte el - a férfi ököllel és sodrófával rendszeresen, felesége pedig puszta kézzel, alkalomszerűen bántalmazta. Eleinte háziszolgaként, később már házi rabszolgaként bántak vele - ismertették.

A férj emellett több alkalommal elektromos sokkolóval is nekiesett az egyre gyengébb állapotban lévő nőnek, amikor pedig a sértett kiszökött az ingatlanból, és segítséget próbált kérni, a két vádlott erőszakkal visszavitte, a férfi olyan erővel vágta pofon és rúgta fejbe, hogy két foga kiesett.

Az éheztetés miatt már mozgás- és beszédképtelen sértetthez a házaspár nem akart orvosi segítséget hívni, ezért 2024. április 28-án gyermekük, a harmadrendű, illetve annak párja, a negyedrendű vádlott segítségével autóba ültették, majd mindannyian elindultak vele Budapest irányába. Útközben észrevették, hogy az asszony meghalt az autóban; az autópályáról lehajtva egy aszódi társasház parkolójában kirakták az élettelen testet, zsebébe tették a személyi igazolványát és a bankkártyáját, majd hazautaztak.

A nő holttestét arra járó gyermekek találták meg, halála agyzúzódás, éheztetés és kihűlés miatt következett be - olvasható az ítéletben. A törvényszék az első- és másodrendű vádlottakat halált okozó testi sértés, és a sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva rábírással, illetve erőszakkal kényszerítve, a sértett sanyargatásával elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért a férfit 14 év fegyházbüntetésre, feleségét 10 év börtönbüntetésre ítélte. Harmad- és negyedrendű vádlottakra halált okozó segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a bíróság.

Az ítélet a házaspár fellebbezése miatt nem jogerős, a per a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Több mint hetven rendőr egyszerre több helyszínen csapott le kábítószer-terjesztőkre és -fogyasztókra Nógrád és Heves vármegyében.

Rendőrkézen az útonállók

Rendőrkézen az útonállók

A miskolci rendőrök öt férfit vettek őrizetbe, akik csoportos rablással gyanúsíthatók.

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Késsel fenyegette meg utastársát egy 19 éves fiatalember egy személyvonaton.

http://ujhazak.com