Fegyházra ítéltek egy férfit, aki prostitúcióra kényszerítette nőismerősét

Hat év fegyházra és 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék egy férfit, aki prostitúcióra kényszerítette fiatal nőismerősét, majd a pénzt elvette tőle.A törvényszék pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a bíróság a vádlottat rendszeres előnyszerzés céljából, a sértett sanyargatásával, szexuális cselekmény végzése érdekében elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntettében mondta ki bűnösnek.
    

A fiatal nő egy közösségi oldalon ismerkedett meg az idősebb vádlottal 2020 júniusában. Beleszeretett a férfiba, aki kihasználta a mentális betegsége miatt gondnokság alatt álló fiatal nő érzelmi függőségét. A vádlott 2020 szeptember elején a sértettet rávette arra, hogy prostituáltként dolgozzon, majd az így megkeresett pénzt adja át neki. A nő a kérésnek eleget tett.
    

A sértett a prostitúcióval általában naponta 15 és 40 ezer forint közötti összeget keresett, és a teljes összeget minden nap átadta a férfinak Debrecenben. A nő 2020 szeptembere és december eleje között minden nap a városból kivezető út mellett tartózkodott, ebben az időszakban gyakran előfordult, hogy a férfi bántalmazta, megütötte, megrúgta őt, ha kevésnek találta a bevételt vagy úgy látta, nem jól végezte a munkáját. A vádlott és a sértett kapcsolata 2020 decemberének első napjaiban megszakadt. A férfi ekkor külföldre távozott.
    

A büntetőügy miatt a vádlott 2021 márciusa óta volt letartóztatásban. Az egész eljárás alatt tagadott, és a március 11-én megtartott előkészítő ülésen se mondott le a tárgyaláshoz való jogáról. A vádlott az áprilisban tartott nyilvános tárgyaláson azonban teljeskörű, a bűnösségét beismerő nyilatkozatot tett. A bíró indoklásában a vádlott javára enyhítő körülményként értékelte a beismerő vallomást, a megbánó magatartást és azt, hogy négy kiskorú gyermekről kell gondoskodnia. Súlyosító körülményként vette ugyanakkor figyelembe, hogy a vádlott büntetett előéletű, valamint azt, hogy a mentális zavarban szenvedő sértett egészségi állapotából származó befolyásolhatóságát és érzelmi kötődését kihasználva követte el a bűncselekményt.
    

Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, a vádlott és védője pedig enyhítésért fellebbezett. A bíróság az ítélet jogerőre emelkedéséig a férfi letartóztatását megszüntette és bűnügyi felügyeletét rendelte el a másodfokú eljárás befejezéséig. A vádlott azonban mégsem került szabadlábra, mivel más ügyében kirótt jogerős elzárásának letöltését kezdte meg - olvasható a törvényszék közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Négy férfi verekedett össze egy XXI. kerületi utcán.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Elfogták a baltás autóst

Elfogták a baltás autóst

Őrizetbe vették a férfit, aki közlekedési konfliktus után baltával hadonászott a XI. kerületben.

Tervezett tettenérés

Tervezett tettenérés

A kazincbarcikai rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy csomagautomatából éppen kivette a külföldről rendelt drogot.

Közösség tagja elleni erőszak miatt keresünk két férfit

Közösség tagja elleni erőszak miatt keresünk két férfit

A fővárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik az azonosításukhoz.

http://ujhazak.com