Fegyveres akciókkal a demokratikus rend megdöntésére készült egy szélsőjobboldali csoport Németországban

A demokratikus rend megdöntésére készült Németországban egy szélsőjobboldali csoport, amelyre fegyvervásárlás közben csaptak le a hatóságok - jelentette csütörtökön a Südewestrundfunk (SWR) regionális közszolgálati médiatársaság.A koblenzi ügyészség tizenkét férfi és nő ellen folytat nyomozást, akik a gyanú szerint súlyos, az államot veszélyeztető erőszakos cselekményt és más bűncselekményeket terveztek. Az ügyészség és a Rajna-vidék-Pfalz tartományi bűnügyi hivatal (LKA) csütörtöki közös közleménye szerint a csoport a többi között azt tervezte, hogy transzformátorállomások és távvezetékek elleni robbantásos merényletekkel tartós és országos áramkimaradást okoz.

Ettől azt remélték, hogy polgárháborús állapotok alakulnak ki, ami megnyitja az utat a demokratikus rend megdöntéséhez, a hatalom átvételéhez.
    

A magát Egyesült hazafiaknak (Vereinte Patrioten) nevező csoport vezető közéleti személyiségek elrablására is készült. Az ügyészség és az LKA  közleményben példaként Karl Lauterbach szövetségi egészségügyi minisztert, a koronavírus-járvány elleni védekezés legismertebb vezetőjét említették. Az SWR Report Mainz című politikai magazinműsora szerkesztőségének értesülése szerint az Aktív hazafiak (Aktive Patrioten) nevet is használó csoport tervei az utóbbi napokban konkretizálódtak. A Telegram azonnali üzenetküldő szolgáltatás révén szerveződő szélsőjobboldaliak több tízezer euróért fegyvereket, aknákat és katonai védőfelszereléseket akartak vásárolni. Az arzenál első darabjait - két Kalasnyikov gépkarabélyt és öt pisztolyt - szerdán vették volna át a Neustadt an der Weinstrasse nevű kisvárosban.
    

Azonban a fegyverüzlet az ellenük 2021 októbere óta nyomozó  hatóságok csapdája volt. Az átvétel lebonyolítására kijelölt csoporttagot a helyszínen őrizetbe vették. A hatóságok ezzel egy időben nagyszabású razziát indítottak, adataik szerint kilenc tartományban, húsz helyszínen tartottak házkutatást. A műveletben 270 rendőr vett részt, közreműködtek terrorelhárító alakulatok is. Még négy embert vettek őrizetbe, valamennyien német állampolgárok. Lefoglaltak továbbá mobiltelefonokat, adathordozókat, és számos írásos dokumentumot is, amelyek az államcsíny terveit részletezik. Találtak hamisított koronavírus-teszteket és hamis oltási igazolványokat is.
    

Karl Lauterbach az elrablásáról szóló tervekre reagálva egy csütörtöki nyilatkozatában kiemelte, hogy nem hagyja magát megfélemlíteni. A szociáldemokrata (SPD) politikus hozzátette: egyes vírustagadók valójában nem is az oltás vagy a járványlassító korlátozások ellen harcolnak, hanem Németország demokratikus berendezkedése ellen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com