Fegyveres borlopásért ítéltek el egy férfit

Nem jogerősen 7 év fegyházbüntetésre ítélt a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy 48 éves férfit, aki megszúrt egy embert, hogy megtarthassa a tőle ellopott üveg bort. Emellett testi sértés és garázdaság miatt is felelnie kellett - közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.A vádirat szerint a férfi 2017 áprilisában a XIII. kerületben elvett egy üveg bort egy padon alvó férfitól. Amikor a sértett felébredt, és kérdőre vonta, a vádlott egy késsel belevágott a tenyerébe. Olyan súlyos sérülést okozott, hogy maradandó fogyatékosság kialakulásával is számolni kellett.

    
A vádlott 2017 júniusában is testi sértést követett el: szintén a XIII. kerületben féltékenységből orrba rúgott egy nőt, illetve egy kombinált fogóval megfenyegette a segítségére siető férfit. A férfi ellen fegyveres rablás bűntette, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés kísérlete és más, közrend, valamint testi épség elleni bűncselekmények miatt emelt vádat a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség. Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és a védelem fellebbezést jelentett be.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

http://ujhazak.com