Fegyveres rablás kísérlete miatt kilenc év hat hónap fegyházbüntetésre ítéltek egy férfit

Nem jogerősen kilenc év hat hónap fegyházbüntetésre ítélt a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy férfit, aki riasztópisztollyal próbált meg kirabolni egy budapesti kisboltot 2018 januárjában - közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.Ibolya Tibor a közleményben azt írta, a 24 éves férfi este, ittas állapotban, arcát eltakarva bement egy X. kerületi kisboltba, ahol egy lőfegyvernek látszó riasztópisztollyal az eladó mellkasára célzott, és felszólította a kasszában lévő pénz átadására.

   
A sértett a bevétel átadása helyett kijött a pult mögül, ráfogott a fegyverre és lefelé nyomta, majd dulakodni kezdett a férfival. A verekedésnek egy járókelő vetett véget azzal, hogy rákiabált a rablóra, aki a riasztópisztolyt és a pénznek szánt zsákot hátrahagyva elmenekült a helyszínről. Az eladó a dulakodás során könnyű sérülést szenvedett - ismertette a vádiratot.
    

A tettest a Budapesti Rendőr-főkapitányság azonosította, és 2018. november 23-án elfogta. A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség a férfi ellen fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat. A Pesti Központi Kerületi Bíróság a férfit a váddal egyezően bűnösnek mondta ki, és 9 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte, valamint fenntartotta letartóztatását is - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

http://ujhazak.com