Fegyveresek foglyul ejtettek tíz török tengerészt Nigéria partjainál

Fegyveresek foglyul ejtették hétfő este Nigéria partjainál egy török felségjelzésű teherhajó legénységének tíz tagját - jelentette kedden az Anadolu török állami hírügynökség.A beszámoló szerint a hajón összesen 18 török állampolgár volt a támadáskor. Sefa Paksoy, a járművet üzemeltető Kadioglu nevű hajózási vállalat egyik igazgatója az NTV török hírtelevíziónak elmondta: az eset során senki nem sebesült meg. Közölte: azon vannak, hogy kiszabadítsák a tíz török foglyot. A céghez nem érkezett váltságdíj-követelés - tette hozzá Paksoy.

    
Az NTV értesülése szerint a 114 méter hosszú és 17 méter széles teherhajót a ghánai haditengerészet egyik hajója kísérte, és az utóbbi legénysége próbál meg most tárgyalni a kalózokkal. A Haberler.com török hírportál úgy tudja, hogy Törökország még nem tudott közvetlen kapcsolatba kerülni az emberrablókkal, de a ghánai hatóságokon keresztül két török túsz szabadon bocsátását már elérték. A hírportálnak a Kadioglu egyik illetékese azt mondta, hogy a kalózok megrongálták a teherhajó kommunikációs és navigációs rendszerét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com