Felakasztotta magát a 7 éves kislány, majd lemészárolta a családját

A mexikói legenda tanulsága szerint a halál sem hoz megnyugvást.mexiA felnőttek sokszor úgy gondolják, hogy egy gyereknek nem lehet semmi baja, hiszen még nincs semmi dolga azon kívül, hogy játsszon, óvodába, vagy iskolába járjon. Neki még nem kell dolgoznia, aggódnia a munkája, az anyagiak miatt.

Ez azonban nagy tévedés, mert egy pár éves gyereknek is lehetnek olyan lelki problémái, ami miatt az élet túl terhessé válik a számára. Egy hátborzongató, mexikói történetnek is egy ilyen kislány a főszereplője.

A legendának két háttértörténete van, de a tanulsága mindkettőnek ugyanaz.

A valós eseményeken alapuló sztorit a világhálón sokan elbagatellizálták, és csak egy unalmas lánclevél szintjére butították.

Az ismertebb történet arról szól, hogy egy 7 éves kislány súlyos depresszióba zuhant. A gyermek olyan mély fájdalmat érzett, hogy gyűlölni kezdte az életet, amiben egy csepp boldogságot sem érzett.

A kislány mindennap az alvásban kereste az áhított vigaszt, a menekülést az egyre nehezebb nappalok elől, míg végül a megtört lélek elméjében megfogalmazódott a végzett döntés, mely végleg véget vett nyomorúságos életének.

ropeA főszereplőnk elvette az apja övét, majd felállt egy székre, hogy elérje a szobája plafonján átívelő gerendát és rákötözte a fekete bőrcsíkot, aminek a lógó végét a nyaka köré tekerte, majd fogta az ollót, amivel felvágta az ereit és a combjait.

A szobába benyitó édesanya csak azt látta, hogy a gyermeke vérben forgó, üveges tekintettel bámul az ajtóra, miközben a vére ütemes ritmust ver a padlón. A kislány szeme megrebbent, majd elfeketedve bámult az anyjára, akit pár perce még mamának szólított, ám most mély gyűlölettel, megvetéssel meredt az asszonyra.

A történet nem ért véget a kislány halálával, ugyanis hamarosan minden olyan családtag meghalt, aki tudott az öngyilkosságról. Ezeket, a rokonokat szétszakadt combokkal, vérbe fagyva találták a ház padlóján halomba rakva.

A legenda szerint a kislány szellemként tért vissza, és megölt mindenkit, aki csak emlékezett rá, hogy ezzel az emléke utolsó darabkáit is kitörölje az élők tudatából, mert ő úgy döntött, hogy soha nem volt, nincs, és nem is lesz.

A szomorú és ijesztő mendemondának két tanulsága van. Az egyik, hogy jobban oda kell figyelni a gyerekekre, mert nekik is lehetnek súlyos problémáik attól, hogy még kicsik. A másik tanulság pedig az, hogy nincs garancia arra, hogy a halál megnyugvást hoz, tehát mindenkinek végig kell élnie az életét, amit kapott, hiszen az öngyilkosokat a Pokol és a Mennyország sem fogadja be.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com