Félelmetes családi titkok

Hátborzongató történeteket osztottak meg az interneten az emberek.Minden családnak vannak kisebb-nagyobb titkai, de előfordulnak olyan rettenetes ügyek, amelyeket soha nem osztanának meg a külvilággal. Most azonban néhány internetező elárulta a leghátborzongatóbb családi titkát a Reddit közösségi oldalon.

Gonosz anya: „Az anyám rendszeresen bántalmazott. Az egyik nap nem bírtam tovább, és elmondtam egy tanárnak, mire felhívták a családsegítőt. Amikor erre anyám rájött, akkor gyorsan elment a rendőrségre, hogy elmebetegnek állítson be. Azt mondta, hogy egy órával korábban megőrültem és meg akartam ölni a húgomat.

Megbilincselve vittek el az iskolából, egyenesen a megyei bíróság épületébe. A tárgyaláson szembe kellett néznem anyámmal, de úgy döntöttem, hogy nem teszek vallomást, mert az semmin se változtatott volna.

A bíró azonban magától is rájött, hogy az anyám a beteg, nem pedig én.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A bíró két választási lehetőséget adott. Az egyik, hogy tizenévesen bevisznek a pszichiátriára, a másik, hogy hazamegyek, ahol minden folytatódni fog.

Öt nappal később a nagynéném egy másik államból hozzánk utazott, hogy örökbe fogadjon. A családom nem beszél erről, de az anyám máig azt állítja, hogy borzalmas gyerek voltam, akit a saját érdekében küldtek el, és annyira boldog, amiért végre jobban vagyok.”

Szeretőgyilkosság: „A dédapám egy lakásban tartotta a 17 éves szeretőjét. Amikor erre dédmamám rájött, akkor rájuk tört a lakában, és lelőtte a lányt.”

Szerelem a mentális instabilitás idején: „A nagyszüleim egy elmegyógyintézetben találkoztak. A nagyim ott dolgozott, a papám páciens volt és nős. Mivel a nagypapám soha nem vált el a feleségétől, ezért nem élhetett legális házasságban a nagymamámmal.”

A tej okozta a vesztét: „Miután a nagyapám egy piszkavassal megütötte a feleségét, akinek aztán elvágta a torkát, leült a hintaszékbe és lelőtte magát. Mindezt egy olyan vita hevében, amely azért pattant ki, mert kint túl hideg volt, ezért nem akart elmenni a boltba, hogy tejet vegyen.”

A halott szerető maradványai: „1976-ban az apám katonaként szolgált, és Guatemalába utazott egy földrengés után. Előttem rejtély, hogy miért, de amikor hazajött, akkor magával hozta egy maja nő maradványait. Apám azt állított, hogy szerette a nőt egy korábbi életében.

A maradványok máig a padláson porosodnak. A koponya egy része megmaradt. Az apám 1986-ban elhunyt, de az anyám és a nővérem azt állították, hogy bárhova mentek, a szelleme követte őket. Kiderült, hogy Puerto Ricóban van egy Ricky nevű féltestvérem, aki a harmincas éveiben jár. Soha nem találkoztam vele. Annyit tudok még, hogy amikor apám valamikor a hetvenes években a hadseregben állomásozott, akkor volt egy Puerto Rico-i nője.

A hősi sorozatgyilkos: „Egy távoli ősöm, úgy visszamenőleg a nyolcadik nagybátyám, Tom Quick, egy szociopata sorozatgyilkos volt. „Indiángyilkos” volt, aki a delaware-i törzset üldözte. Állítása szerint a törzs kilencvenkilenc tagját megölte, köztük egy fegyvertelen családot, köztük két fiatal fiút és egy csecsemőt.

A rongálások miatt a napokban eltávolították Pennsylvania emlékművét, amit 1889-ben állítottak, amikor is még hősnek és a civilizált telepesek védelmezőjének tartották Tom Quicket.”

Titokzatos eltűnés: „Az anyai nagymamám egyszer csak eltűnt, és azóta senki sem hallott róla. A sztori az, hogy hátrahagyva a két lányát, hazautazott Japánba. Ugyanakkor vannak más teóriák az eltűnésével kapcsolatban. Az egyetlen, aki elmondhatta volna az igazat, a nagyapám, de ő makacsul hallgatott, és a sírba vitt mindent, amit tudott a nagymamám eltűnéséről.”

A szektás anya: „Teljesen biztos vagyok abban, hogy gyerekkorában az anyám egy szekta tagja volt, mert a szülei erre kényszerítették és bántalmazták. Félelmetes történeteket mesélt arról, hogy emberi testeket daraboltak fel, amiket aztán kútba dobtak. Elképesztően zavaró, és egyáltalán nem akarom tudni, hogy valójában mi történt.”

Az álombarát: „Hároméves voltam, amikor a nagynéném megölte magát. A nagynéném lánya elrohant, és senki sem tudta, hogy mi történt az anyjával. Az akkor négyéves nővérem azt mondta az anyukánknak, hogy Pam néni a garázsban van. Valószínűleg megtalálták a kocsijában.

Senki sem értette, hogy a nővérem honnan tudta, hogy hol van a nagynénénk. Amikor megkérdezték tőle, akkor azt felelte, hogy az álombéli barátja árulta el neki. A húgomnak is van egy álombeli barátja, akivel egy temetőről szóló álomban találkozott legelőször.”

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

http://ujhazak.com