Félelmetes lény bukkant elő Zambiában a viharfelhők közül

A felvétel nemcsak fura, de félelmetes is, mert az alak hasonlít a Harry Potter filmek egyik gonosz szereplőjére. Elég félelmetes égi jelenségnek lehettek szemtanúi az emberek az afrikai Észak-Zambiában fényes nappal a Mukuba szupermarket fölött.

Az emberekben megfagyott a vér, amikor meglátták a furcsa alakzatot, de szerencsére, akinek lélekjelenléte volt mobiltelefont készített a felhőről.

Az időjárási érdekesség azonban hamar szertefoszlott, de ebben az országban elég sok babonás ember van és máris rosszra gondoltak.



A felvétel természetesen hamar elterjedt az interneten és a nyugati kultúra egyből a Harry Potter sorozatokból ismeretes rémséggel, nem mással, mint Dementorral hasonlította össze. A furcsa folt azonban nagyon érdekes. Vannak, akik azt állítják, hogy az időjárási viszontagsággal hozható össze. Mások azt gondolják, hogy délibáb, illetve valamiféle kúszó élőlény.



Léteznek olyanok is, akik úgy hiszik, hogy a Dementor szerű alak nem más, mint egy homogén anyag, amely egészen más, mint az őt körülvevő égbolt felhőzete. A szkeptikusok persze az egész képet egy rosszul sikerült hamisítványnak gondolják. Az ufológusoknak a jelenség elemzése csak annyi, hogy a szemtanúk által látottak, csupán láthatatlan hatalmas entitások, amelyek olyakor manifesztálódnak.



Forrás: napiufo.hu

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com