Félelmetes szellemjárta intézet Magyarországon
Rejtélyes történet övezi az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet hátborzongató épületét.
Se Skóciába, se Angliába nem kell elutaznunk azért, hogy kísérteties helyeket keressünk fel, hiszen hazánkban is akadnak olyan épületek, amelyeknek már a kinézete is megijeszt, a hozzátartozó történet pedig végképp ránk hozhatja a frászt.
Magyarország egyik legismertebb szellemjárta helye az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, melynek megalapításának ötletét II. Lipót uralkodása idején vetették fel először, ám akkor még az egészből nem lett semmi.
Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet ötletét több évtizeddel később valósították meg, amikor a környező országok már rendelkeztek pszichiátriai intézménnyel, ám ezeknek a vezetősége elutasította a magyar betegek ellátását. Ennek oka az volt, hogy Magyarország nem tudta megfelelően honorálni a segítségüket. Ez a viszonzás az lett volna, hogy a külföldi országok is küldhessenek betegeket a magyar intézetbe, ami nem létezett.
Ennek a problémának orvosolására kezdték el építeni a Budai Magyar Királyi Országos Tébolydát, Lipótmezőn. A helyszínválasztás azért esett Lipótmezőre, mert egyrészről hatalmas alapterületet foglalhatott el az intézmény, másrészről az erdős környezet is vonzó volt, harmadrészről ideális vízlelőhelynek bizonyult a hely.
A négyszintes épületet, ami 800 fő befogadására volt alkalmas, késő romantikus stílusban húzták fel 1.670.700 forintból, amiben benne volt a korszerű felszerelések költsége is. A Budai Magyar Királyi Országos Tébolydát 1868. december 6-án nyitották meg 300 beteggel.
A betegek kórtermei mellett orvosi-, nővérszobák, hatalmas konyha, irodák, raktár, 50 holdnyi erdő is tartozott az intézményhez, aminek az igazgatói székét Schnirch Emil foglalhatta el 1868-ról 1884-ig.
A tébolyda betegei először úgy éltek a falak között, mintha börtönben lettek volna. A napra ritkán mentek ki, mert inkább a falakon belül, vagy csak a szobájukban maradtak. Az orvosok és az ápolók pedig csak a képzeletbeli család illúzióját keltették.
A hatalmas erdőt eleinte nem használták terápiás célokra, sőt, a beteg a terület közelébe sem mehettek, mert az orvosok úgy gondolták, hogy nem tenne jót nekik az erdő. Az orvosok egyébként sem bonyolították túl a páciensek kezelését az első időkben, hiszen elsősorban kényszerzubbonyt és injekciókat használtak.
A legszörnyűbb kezelés a cellába helyezés volt, ám tudjuk, hogy a világ más pszichiátriai intézeteiben ennél borzalmasabb technikákat is alkalmaztak a betegeken, úgyhogy a modern Magyarország első pszichiátriai kórháza nem volt annyira rémes hely.
A húszas években minden más lett, mert az intézmény egyre barátságosabb hellyé változott. A börtönhatást felváltotta a családias, lakható légkör. A női betegek számára zongorával ellátott szalont rendeztek be, a férfiaknak pedig társalgót.
A változás Oláh Gusztávnak volt köszönhető, aki 1910-től 1925-ig vezette az intézményt. Az igazgató engedélyezte, hogy sertéstelep, jéggyár működjön a területen, parkosított télikertet, teniszpályát, uszodát, kis színházat, modern konyhát, központi fűtést csináltatott.
A betegek most már az erdőben is sétálhattak, de csak orvosi felügyelet mellett. Elindult a családterápia, valamint néhány szobát albérletként adtak ki, hogy a meggyógyult, de hontalan embereknek legyen hol lakniuk. Ők kimehettek a városba dolgozni, a szobáért pedig felárat fizettek.
Stief Sándor 1945-től 1953-ig vezette az intézményt, amiből kiköltöztették a betegeket, mert a szovjet katonai parancsnokság foglalta el az épületet 1945 júniusában. A betegek 1946 szeptemberében térhette vissza, ám rajtuk kívül 800 menekült, tbc-s hadifogoly és 150 hátrahagyott orosz elme- és idegbeteg katona is ideköltözött.
1950-ben megnyitották az ország első gyermekpszichiátriai osztályát, majd 1952-ben átkeresztelték a kórházat Országos Ideg- és Elmegyógyintézetre. Innentől kezdve az Egészségügyi Minisztérium vezette, irányította, ellenőrizte az intézményt.
2007-ben mindenkit megdöbbentett, amikor egyetlen tollvonással megszüntették az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet, a betegeket pedig szélnek eresztették. Ennek okát a mai napig nem tudjuk.
Teóriák viszont akadtak. Volt, aki azt feltételezte, hogy lakóparkká alakítják az épületet, míg más parkolóházat várt, ám az elképzelések megbuktak, hiszen az intézmény még ma is ott, ugyanúgy áll a II. kerület, Páfrány utca 17/b alatt, mint 2007-ben.
Az elhagyatott Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben bárki megnézheti a Pszichiátriai Képtár- Múzeum gyűjteményét, amit az itt kezelt betegek készítettek a több, mint száz év alatt. Az állandó kiállítás 130 festményből, grafikából, és rengeteg írásos anyagból áll.
(Forrás: noiportal.hu)
Se Skóciába, se Angliába nem kell elutaznunk azért, hogy kísérteties helyeket keressünk fel, hiszen hazánkban is akadnak olyan épületek, amelyeknek már a kinézete is megijeszt, a hozzátartozó történet pedig végképp ránk hozhatja a frászt.Magyarország egyik legismertebb szellemjárta helye az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, melynek megalapításának ötletét II. Lipót uralkodása idején vetették fel először, ám akkor még az egészből nem lett semmi.
Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet ötletét több évtizeddel később valósították meg, amikor a környező országok már rendelkeztek pszichiátriai intézménnyel, ám ezeknek a vezetősége elutasította a magyar betegek ellátását. Ennek oka az volt, hogy Magyarország nem tudta megfelelően honorálni a segítségüket. Ez a viszonzás az lett volna, hogy a külföldi országok is küldhessenek betegeket a magyar intézetbe, ami nem létezett.
Ennek a problémának orvosolására kezdték el építeni a Budai Magyar Királyi Országos Tébolydát, Lipótmezőn. A helyszínválasztás azért esett Lipótmezőre, mert egyrészről hatalmas alapterületet foglalhatott el az intézmény, másrészről az erdős környezet is vonzó volt, harmadrészről ideális vízlelőhelynek bizonyult a hely.A négyszintes épületet, ami 800 fő befogadására volt alkalmas, késő romantikus stílusban húzták fel 1.670.700 forintból, amiben benne volt a korszerű felszerelések költsége is. A Budai Magyar Királyi Országos Tébolydát 1868. december 6-án nyitották meg 300 beteggel.
A betegek kórtermei mellett orvosi-, nővérszobák, hatalmas konyha, irodák, raktár, 50 holdnyi erdő is tartozott az intézményhez, aminek az igazgatói székét Schnirch Emil foglalhatta el 1868-ról 1884-ig.
A tébolyda betegei először úgy éltek a falak között, mintha börtönben lettek volna. A napra ritkán mentek ki, mert inkább a falakon belül, vagy csak a szobájukban maradtak. Az orvosok és az ápolók pedig csak a képzeletbeli család illúzióját keltették.
A hatalmas erdőt eleinte nem használták terápiás célokra, sőt, a beteg a terület közelébe sem mehettek, mert az orvosok úgy gondolták, hogy nem tenne jót nekik az erdő. Az orvosok egyébként sem bonyolították túl a páciensek kezelését az első időkben, hiszen elsősorban kényszerzubbonyt és injekciókat használtak.
A legszörnyűbb kezelés a cellába helyezés volt, ám tudjuk, hogy a világ más pszichiátriai intézeteiben ennél borzalmasabb technikákat is alkalmaztak a betegeken, úgyhogy a modern Magyarország első pszichiátriai kórháza nem volt annyira rémes hely.A húszas években minden más lett, mert az intézmény egyre barátságosabb hellyé változott. A börtönhatást felváltotta a családias, lakható légkör. A női betegek számára zongorával ellátott szalont rendeztek be, a férfiaknak pedig társalgót.
A változás Oláh Gusztávnak volt köszönhető, aki 1910-től 1925-ig vezette az intézményt. Az igazgató engedélyezte, hogy sertéstelep, jéggyár működjön a területen, parkosított télikertet, teniszpályát, uszodát, kis színházat, modern konyhát, központi fűtést csináltatott.
A betegek most már az erdőben is sétálhattak, de csak orvosi felügyelet mellett. Elindult a családterápia, valamint néhány szobát albérletként adtak ki, hogy a meggyógyult, de hontalan embereknek legyen hol lakniuk. Ők kimehettek a városba dolgozni, a szobáért pedig felárat fizettek.
Stief Sándor 1945-től 1953-ig vezette az intézményt, amiből kiköltöztették a betegeket, mert a szovjet katonai parancsnokság foglalta el az épületet 1945 júniusában. A betegek 1946 szeptemberében térhette vissza, ám rajtuk kívül 800 menekült, tbc-s hadifogoly és 150 hátrahagyott orosz elme- és idegbeteg katona is ideköltözött.
1950-ben megnyitották az ország első gyermekpszichiátriai osztályát, majd 1952-ben átkeresztelték a kórházat Országos Ideg- és Elmegyógyintézetre. Innentől kezdve az Egészségügyi Minisztérium vezette, irányította, ellenőrizte az intézményt.2007-ben mindenkit megdöbbentett, amikor egyetlen tollvonással megszüntették az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet, a betegeket pedig szélnek eresztették. Ennek okát a mai napig nem tudjuk.
Teóriák viszont akadtak. Volt, aki azt feltételezte, hogy lakóparkká alakítják az épületet, míg más parkolóházat várt, ám az elképzelések megbuktak, hiszen az intézmény még ma is ott, ugyanúgy áll a II. kerület, Páfrány utca 17/b alatt, mint 2007-ben.
Az elhagyatott Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben bárki megnézheti a Pszichiátriai Képtár- Múzeum gyűjteményét, amit az itt kezelt betegek készítettek a több, mint száz év alatt. Az állandó kiállítás 130 festményből, grafikából, és rengeteg írásos anyagból áll.
(Forrás: noiportal.hu)
Hozzászólások