Feleségét akarta megölni egy 71 éves férfi Nógrádban

A Nógrád Vármegyei Főügyészség emberölés kísérlete miatt emelt vádat egy 71 éves nyugat-nógrádi férfival szemben, aki egy késsel nyakon szúrta feleségét; a kóros elmeállapotú férfi azért akarta megölni házastársát, mert attól tartott, hogy saját halálát követően nem lesz, aki a nő gondját viselje - tájékoztatta az MTI-t a főügyészség kedden.A nő életét a gyors műtét mentette meg, férjét elmegyógyintézetbe utalták - írták a közleményben. A vádirat szerint az idős vádlottat évek óta foglalkoztatta halálának gondolata, és az, hogy elmúlását követően nem lesz, aki 47 éve vele élő felesége gondját viselje.
    

2022. január 2-án délelőtt otthonukban ezért egy késsel megszúrta a sértett nyakát, miközben azt hajtogatta, hogy "meg kellett tennem!". Az erősen vérző sértett ki tudott menekülni az utcára, segítségért kiáltott, járókelők hívtak hozzá segítséget. Eközben a férfi telefonon felhívta fiát, elmondta neki, hogy megölte annak édesanyját, és zavartan hozzátette, hogy nagyon szereti őket, de ezt meg kellett tennie.
    

A főügyészség közölte: a férfi az igazságügyi elmeorvosi szakértői vélemény szerint cselekménye elkövetésekor kóros elmeműködése miatt képtelen volt cselekménye következményeinek felismerésére. Kifejtették, a kóros elmeállapot büntethetőséget kizáró ok, ezért a Nógrád Vármegyei Főügyészségnek az emberölés kísérlete miatt benyújtott vádiratban a férfi felmentésére kellett indítványt tennie, azzal, hogy a bíróság rendelje el kényszer-gyógykezelését.
    

A kényszer-gyógykezelés büntetőjogi intézkedés, a személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó bűncselekmények elkövetőivel szemben kell alkalmazni, ha elmeműködésük kóros állapota miatt nem büntethetők, de tartani kell attól, hogy hasonló cselekményt követnek el - tették hozzá. A vádlott az ítélet meghozataláig az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben marad, az ügyben első fokon a Balassagyarmati Törvényszék hoz döntést.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

http://ujhazak.com