Feleségét bántalmazta

A fővárosi nyomozók őrizetbe vettek egy férfit, aki 2012 karácsonyán olyan súlyosan bántalmazta feleségét, hogy az később belehalt sérüléseibe.


A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást K. Attila budapesti lakos ellen.

A Budapest X., Kőbánya- Kispest vasútállomáson a Gyorsforgalmi közút felüljárója alatt 2012. december 26-án egy mozdonyvezető vette észre, hogy valaki mozdulatlanul fekszik a sínek mellett. A férfi értesítette a mentőszolgálat munkatársait, akik életveszélyes állapotban vitték kórházba a nőt. A hölgy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy később belehalt sérüléseibe.

A nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján megállapítást nyert, hogy K. Attila feleségét 2012. december 25-én bántalmazta, majd cselekménye leplezése érdekében a nő testét és gyógyszeres dobozát a sínek mellé helyezte. A féri felesége öngyilkosságának vagy balesetének látszatát akarta kelteni és azt elhitetni ismerőseivel.

A nyomozók a férfit gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették. Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya folytatja le, valamint az illetékes bíróság elrendelte K. Attila előzetes letartóztatását.

Forrás: Police.hu
További rendőrségi hírek...

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

http://ujhazak.com