Felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy francia rendőrt, aki gumilövedékkel egy ember halálát okozta

Franciaországban gumilövedékkel ez volt az első olyan rendőri túlkapás, amely halállal végződött. A rendőr, Xavier Crubezy jogos önvédelemre hivatkozott, de ezt az ügyészség nem fogadta el.

A bíróság gondatlanságból elkövetett emberölésért ítélte el.

A vádhatóság 18 hónap börtönbüntetés kiszabását kérte.



"Természetesen csalódottak vagyunk, mert teljesen úgy ítéltük meg, semmilyen jogi akadálya nincs annak, hogy kimondják a felmentést. Nem ez a helyzet, csalódtunk" - mondta Sandrine Pauzano, a rendőr ügyvédje, akinek tíz nap áll rendelkezésére, hogy fellebbezzen a döntés ellen.

A készenléti rendőr a mellkasán találta el a gumilövedékkel az áldozatot, egy munkásszálló 45 éves lakóját, aki késsel támadt az egyik szomszédjára, majd elbarikádozta magát a szobájában, és egy csészét dobott a rendőr irányába, mielőtt az rálőtt.

A megsérült férfi másnap halt meg, leállt a szíve. A vizsgálat megállapította, hogy a rendőr 4,4 méteres távolságról használta a gumilövedéket, pedig a szabályzat legalább 7 métert követel meg. Az ügyész szerint a rendőrnek egyszerűen nem volt joga használni ezt a fegyvert az adott helyzetben.

MTI

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com