Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a BBC egyik legtekintélyesebb volt műsorvezetője gyerekek elleni szexuális bűncselekményeket ábrázoló felvételek birtoklása miatt

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték hétfőn a BBC brit közszolgálati médiatársaság egyik legtekintélyesebb volt műsorvezetőjét gyerekek elleni szexuális bűncselekményeket ábrázoló felvételek birtoklása miatt.Huw Edwards, aki évtizedeken át a legnagyobb horderejű bel- és külpolitikai eseményeket közvetítette a BBC televízióban, a vádhatóság szerint 2020 decembere és 2021 áprilisa között esetenként 1500 fontot (700 ezer forintot) fizetett egy pedofil bűncselekményekért már korábban elítélt férfinak gyerekeket ábrázoló pornográf fotókért és videókért.


Az ítélethirdetés előtti hétfői meghallgatáson a londoni Westminster kerület magisztrátusi bíróságán elhangzott, hogy Edwards 41 ilyen képet vásárolt. A fotókon látható gyerekek többsége 13-15 éves volt, de egyikük az ügyészség által megszólaltatott szakértő szerint legfeljebb 7-9 éves lehetett. Edwards, akit tavaly novemberben vettek őrizetbe, elismerte a terhére rótt vádakat, és a bíróság hat hónap szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet végrehajtását két évre felfüggesztették.


Az eljáró bírói tanács elnöke az enyhítő körülmények között említette a BBC volt műsorvezetőjének büntetlen előéletét, megbánó magatartását, beismerő vallomását és súlyos mentális problémáit, amelyeket szakorvosi vizsgálatok igazoltak. Edwards jelenleg is ambuláns elmekórtani kezelésben részesül. A walesi származású, 63 éves, ötgyermekes műsorvezető négy évtizeden át dolgozott a BBC-nél, és az utóbbi években a legnagyobb horderejű hazai és nemzetközi eseményeket közvetítette.


Edwards jelentette be a BBC televízióban a két éve elhunyt II. Erzsébet királynő halálhírét, és ő irányította a többnapos búcsúszertartás-sorozat közvetítését. Az általa közvetített események között volt a korábbi években a néhai uralkodó trónra lépésének gyémánt- és platinajubileuma, III. Károly király tavaly májusi koronázása, Vilmos trónörökös és Katalin hercegnő esküvője, a kiemelkedő nemzetközi események közül pedig Barack Obama volt amerikai elnök beiktatása, illetve Nelson Mandela néhai dél-afrikai elnök halála. A bíróság hétfői végzése szerint az egykori műsorvezető nevének hét évig szerepelnie kell a szexuális bűncselekményekért elítéltek rendőrségi nyilvántartásában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Négy férfi verekedett össze egy XXI. kerületi utcán.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Elfogták a baltás autóst

Elfogták a baltás autóst

Őrizetbe vették a férfit, aki közlekedési konfliktus után baltával hadonászott a XI. kerületben.

Tervezett tettenérés

Tervezett tettenérés

A kazincbarcikai rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy csomagautomatából éppen kivette a külföldről rendelt drogot.

Közösség tagja elleni erőszak miatt keresünk két férfit

Közösség tagja elleni erőszak miatt keresünk két férfit

A fővárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik az azonosításukhoz.

Vonat ütközött iskolabusszal Belgiumban, többen meghaltak

Vonat ütközött iskolabusszal Belgiumban, többen meghaltak

Iskolabusszal ütközött egy vonat a belgiumi Buggenhoutban, a vasúti átjáróban történt balesetben többen életüket vesztették - közölte a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán kedden.

http://ujhazak.com