Felkavaró nyílt levelet írt a lány annak, aki meg akarta erőszakolni 18+
Sara Roebuck tavaly ösztöndíjasként ment Franciaországba. Egy este egy buli során, egy nightclubban egy férfi megpróbálta megerőszakolni, de a bátor lány ellenállt és végül nem járt sikerrel.
Most egy év után Sara bíróságon látta viszont a támadóját, az átélt trauma után egy megrázó nyílt levelet írt a férfinak.
Azért tette, hogy más nőknek is erőt adjon soraival, valamint hogy kiírja magából a fájdalom és a szégyen érzését. Szeretné, ha segítenek más nőknek, akik szintén átélték ezt a borzalmat.
“Írnom kell, az olyan férfiak miatt, mint te, az olyan nők miatt mint én, de mindenek felett azért, hogy felszabadulhassak.”.- áll többek között a levélben.
Sara a levelet december 13-án tette közzé a medium.com-on, miután a bíróságon újra látta a támadóját. A hosszú levélből az alábbiakban néhány rész így hangzik magyarul.
“Kedves Egyén,
Egy hideg decemberi estén írok neked, majdnem egy évvel azután, hogy megpróbáltál megerőszakolni. Most éreztem csak magamban az erőt, hogy tollat és papírt ragadjak. Azért írok neked, mert ma délután újra találkoztunk, csak éppen a körülmények nem voltak teljesen olyanok, mint anno.
Most a kezeid a hátad mögé voltak bilincselve, nem pedig izzadtan fogták körül a testemet. Tekinteted a földet söpörte, nem pedig az arcomat nyaldossa mohón, néhány centiről. Egy szobában voltunk, de ezúttal azért, mert ezt én akartam, nem pedig te. Ezúttal nem próbáltad bezárni az ajtót egy poroltóval, hogy akaratom ellenére bent tarthass. Az ajtó most mögötted volt zárva, előtte egy fegyveres rendőr állt, rád pedig három bíró és az ügyvédem nézett. Tudom, hogy sosem olvasod el ezt a levelet, mivel felnőtt életed jelentős részét, ahogy az elmúlt tíz hónapot is, börtönben fogod tölteni. Mindezek ellenére írnom kell, az olyan férfiak miatt, mint te, az olyan nők miatt mint én, de mindenek felett azért, hogy felszabadulhassak.
Azt mondtad, hogy amit tettél, az csak néhány percig tartott, nem pedig húsz percig, míg a bezártál a szobába, míg megpróbáltad levenni a ruhámat, míg nekilöktél a mosdónak, és megpróbáltál megerőszakolni.
Azt mondtad, csak azért voltál rajtam a folyosón, mert elejtettem az italomat, és elcsúsztam. Nem pedig azért, mert nagy nehezen sikerült kinyomnom téged a lábaim közül, ezért pedig megcsavartad a testem, és a földre nyomtál, teljes súlyoddal odaszögezve. Nem te voltál, aki úgy döntött, hogy elég volt. Én voltam, aki harcolt ellened. Fekete szemeiddel egyenesen belém néztél, és azt mondtad, leszarod, hogy nem akarom, és azt is, hogy tampont hordok. Amíg én rúgkapáltam, kiabáltam és sírtam, minden porcikámat megragadtadtad és rángattad, ez pedig sehol sem nevezhető kölcsönös beleegyezésnek.
Rögtön a támadás után, mikor nagy nehezen sikerült kirúgnom az ajtót elzáró poroltót, a férfi elvette a táskámat, ellopta a telefonomat, majd lelépett. A táskám, a telefonom, a lakáskulcsom nélkül senki olyannak nem tudtam szólni, aki közel áll hozzám, senkinek, aki segíthetett volna. Teljesen egyedül voltam életem legsebezhetőbb pillanatában. A táskám három óra múlva lett meg, benne a kulcsaim, végre haza tudtam menni. Egyedül.
Otthon aztán levettem a ruhámat a tükör előtt, és néztem a testemen lévő kéznyomokat, a hátamon, karjaimon, lábaimon, csípőmön, vállaimon lévő zúzódásokat. Magzatpózba feküdve próbáltam feldolgozni mindazt, ami velem történt. A néhány óra múlva bekövetkezett ébredés leírhatatlanul folytogató, hányingerkeltő, rémült pillanata gyorsan ráébresztett, hogy ami megtörtént, az tényleg megtörtént.
Nem volt könnyű, amit ma tettem. Az ügyvédem azt tanácsolta, hogy el se jöjjek, mégis itt voltam. Fel akartam állni, el akartam mondani mindazt, ami a lelkemet nyomta. Minden erőmre szükség volt, hogy fel tudjak állni a bíróságon, és elmondjam mindazt, amit átéltem.
Akkor és ott minden nőért felálltam és beszéltem, akiket hozzád hasonló férfiak bántalmaztak. Minden nőért, aki azért ül át egy másik fülkébe a vonaton, mert egy férfi nem hagyja abba a bámulását. Minden nőért, aki a kulcscsomójára szorult kézzel sétál hazafelé. Minden nőért, akit bántalmaztak, zaklattak, tapogattak, fogdostak, követtek, fotóztak akaratuk, beleegyezésük ellenére, minden nőért, akinek undorító kommenteket, verbális inzultust, obszcén megjegyzéseket kell eltűrnie a férfiaktól egy olyan társadalomban, ami ezt megengedi.”
A levelet azóta több ezren olvasták és kifejezték támogatásukat a bátor lánynak az őszinteségéért.
Forrás: lajk.startlap.hu
Most egy év után Sara bíróságon látta viszont a támadóját, az átélt trauma után egy megrázó nyílt levelet írt a férfinak.
Azért tette, hogy más nőknek is erőt adjon soraival, valamint hogy kiírja magából a fájdalom és a szégyen érzését. Szeretné, ha segítenek más nőknek, akik szintén átélték ezt a borzalmat.
“Írnom kell, az olyan férfiak miatt, mint te, az olyan nők miatt mint én, de mindenek felett azért, hogy felszabadulhassak.”.- áll többek között a levélben.
Sara a levelet december 13-án tette közzé a medium.com-on, miután a bíróságon újra látta a támadóját. A hosszú levélből az alábbiakban néhány rész így hangzik magyarul.
“Kedves Egyén,
Egy hideg decemberi estén írok neked, majdnem egy évvel azután, hogy megpróbáltál megerőszakolni.
Most a kezeid a hátad mögé voltak bilincselve, nem pedig izzadtan fogták körül a testemet. Tekinteted a földet söpörte, nem pedig az arcomat nyaldossa mohón, néhány centiről. Egy szobában voltunk, de ezúttal azért, mert ezt én akartam, nem pedig te. Ezúttal nem próbáltad bezárni az ajtót egy poroltóval, hogy akaratom ellenére bent tarthass. Az ajtó most mögötted volt zárva, előtte egy fegyveres rendőr állt, rád pedig három bíró és az ügyvédem nézett. Tudom, hogy sosem olvasod el ezt a levelet, mivel felnőtt életed jelentős részét, ahogy az elmúlt tíz hónapot is, börtönben fogod tölteni. Mindezek ellenére írnom kell, az olyan férfiak miatt, mint te, az olyan nők miatt mint én, de mindenek felett azért, hogy felszabadulhassak.
Azt mondtad, hogy amit tettél, az csak néhány percig tartott, nem pedig húsz percig, míg a bezártál a szobába, míg megpróbáltad levenni a ruhámat, míg nekilöktél a mosdónak, és megpróbáltál megerőszakolni.
Azt mondtad, csak azért voltál rajtam a folyosón, mert elejtettem az italomat, és elcsúsztam. Nem pedig azért, mert nagy nehezen sikerült kinyomnom téged a lábaim közül, ezért pedig megcsavartad a testem, és a földre nyomtál, teljes súlyoddal odaszögezve. Nem te voltál, aki úgy döntött, hogy elég volt. Én voltam, aki harcolt ellened. Fekete szemeiddel egyenesen belém néztél, és azt mondtad, leszarod, hogy nem akarom, és azt is, hogy tampont hordok. Amíg én rúgkapáltam, kiabáltam és sírtam, minden porcikámat megragadtadtad és rángattad, ez pedig sehol sem nevezhető kölcsönös beleegyezésnek.
Rögtön a támadás után, mikor nagy nehezen sikerült kirúgnom az ajtót elzáró poroltót, a férfi elvette a táskámat, ellopta a telefonomat, majd lelépett. A táskám, a telefonom, a lakáskulcsom nélkül senki olyannak nem tudtam szólni, aki közel áll hozzám, senkinek, aki segíthetett volna. Teljesen egyedül voltam életem legsebezhetőbb pillanatában. A táskám három óra múlva lett meg, benne a kulcsaim, végre haza tudtam menni. Egyedül.
Otthon aztán levettem a ruhámat a tükör előtt, és néztem a testemen lévő kéznyomokat, a hátamon, karjaimon, lábaimon, csípőmön, vállaimon lévő zúzódásokat. Magzatpózba feküdve próbáltam feldolgozni mindazt, ami velem történt. A néhány óra múlva bekövetkezett ébredés leírhatatlanul folytogató, hányingerkeltő, rémült pillanata gyorsan ráébresztett, hogy ami megtörtént, az tényleg megtörtént.
Nem volt könnyű, amit ma tettem. Az ügyvédem azt tanácsolta, hogy el se jöjjek, mégis itt voltam. Fel akartam állni, el akartam mondani mindazt, ami a lelkemet nyomta. Minden erőmre szükség volt, hogy fel tudjak állni a bíróságon, és elmondjam mindazt, amit átéltem.
Akkor és ott minden nőért felálltam és beszéltem, akiket hozzád hasonló férfiak bántalmaztak. Minden nőért, aki azért ül át egy másik fülkébe a vonaton, mert egy férfi nem hagyja abba a bámulását. Minden nőért, aki a kulcscsomójára szorult kézzel sétál hazafelé. Minden nőért, akit bántalmaztak, zaklattak, tapogattak, fogdostak, követtek, fotóztak akaratuk, beleegyezésük ellenére, minden nőért, akinek undorító kommenteket, verbális inzultust, obszcén megjegyzéseket kell eltűrnie a férfiaktól egy olyan társadalomban, ami ezt megengedi.”
A levelet azóta több ezren olvasták és kifejezték támogatásukat a bátor lánynak az őszinteségéért.
Forrás: lajk.startlap.hu
Hozzászólások