Fellebbeztek a felek az elsőfokú ítélet ellen

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: A romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) is, és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) terrorizmussal vádolt székelyföldi aktivistái is fellebbeztek az utóbbiak ellen április hetedikén hozott elsőfokú ítélet ellen - közölte szerdán internetes oldalán a Székely Hírmondó című székelyföldi lap.A bíróság honlapján közölt adatok szerint az ügyészség és az elítéltek egyike, Szőcs Zoltán is még a múlt héten fellebbezett a bukaresti táblabíróságon kimondott elsőfokú ítélet ellen. A másik elítélt, Beke István fellebbezését kedden iktatták a táblabíróságon. Beke ügyvédje egy héttel ezelőtt a Krónika című napilapnak nyilatkozott arról, hogy a vádlottak teljes felmentését kérik.

Noha az ügyészség eredetileg közösség elleni merénylet kísérletével, illetve felbujtással vádolta a kézdivásárhelyi férfiakat, a per során azt kérte, hogy módosítsák a vádat az alkotmányos rend elleni cselekményekre. A táblabíróság azonban nem találta bizonyítottnak ezt a vádpontot, és csak a pirotechnikai eszközökkel elkövetett bűncselekményekért ítélte a vádlottakat 11, illetve 10 hónap és néhány nap letöltendő börtönbüntetésre. Éppen annyi börtönbüntetést szabott ki rájuk, amennyit előzetes letartóztatásban töltöttek, így a kiszabott szabadságvesztést letöltöttnek nyilvánították.


A Krónika kérdésére Puskás Bálint nyugalmazott alkotmánybíró korábban azt válaszolta, hogy tapasztalata szerint általában akkor hoz hasonló ítéletet a bíróság, ha a vádlottakat ártatlannak találja. "Az ügyészség nem tudta bizonyítani a vádakat, tehát a két férfit a bíróság ártatlannak találta az ellenük felhozott vádakban, de ilyen esetekben nem akarják, hogy az ítélet hivatkozási alapot szolgáltasson arra, hogy kártérítésért beperelhessék a román államot, amiért ártatlanul ültek előzetesben" - mutatott rá Puskás Bálint.


A DIICOT tavaly májusban emelt vádat a HVIM erdélyi aktivistái ellen, akiket azzal vádolt, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015 decemberében, a román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádé közben. Az ügyészség szerint emberélet kioltására alkalmas robbanószerkezetet lehetett volna gyártani azokból a petárdákból, amelyeket a házkutatáson az egyik vádlottnál találtak a nyomozók.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com