Felmentették az M3-ason 2016-ban történt halálos tömegszerencsétlenség vádlottját

Jogerősen felmentette a bíróság az M3-as autópályán 2016-ban történt halálos tömegszerencsétlenség vádlottját - tájékoztatta a Miskolci Törvényszék szerdán az MTI-t.Az ítéleti tényállás szerint a vádlott nő az általa vezetett személygépkocsival 2016. december 17-én éjjel, az M3-as autópályán, a belső sávban haladt Budapestről Debrecen felé, 110-120 kilométer/órás sebességgel. Ugyanabba az irányba, a külső sávban 100 kilométeres óránkénti sebességgel haladt egy utazási társaság autóbusza két sofőrrel és nyolcvan utassal.
    

Csapadék nem esett, de párásodás miatt az út nedves, a hőmérséklet pedig kevéssel fagypont alatti volt.

Az autópálya mezőkeresztesi szakaszánál a vádlott elhaladt a busz mellett, amikor az autója megcsúszott, a busz előtt átsodródott a külső forgalmi sávba és a szalagkorlátnak ütközött. Az autóbusz sofőrje balra kormányozott, de nem tudta elkerülni az ütközést. Az emiatt a baloldali szalagkorlátnak ütköző autóbusz az oldalára borult. Ezután az autópályán érkező járművek közül több is egymásba sodródott.
    

A balesetben öt ember meghalt, többen maradandó fogyatékosságot, illetve 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, 21-en pedig könnyebben megsérültek. A törvényszék szerint az első fokon eljáró Mezőkövesdi Járásbíróság részletes tanú- és szakértői bizonyítást folytatott le, az időjárási- és útviszonyokat kellő alapossággal feltárta, és a bizonyítékok mérlegeléséből okszerűen vonta le azt a következtetést, hogy a gépkocsi megcsúszása által előidézett súlyos kimenetelű baleset a vádlottnak nem róható fel.


A vádlott ugyanis nem számíthatott az útburkolat hirtelen, előre nem látható változására, a lokálisan kialakult jéghártya-képződést nem láthatta előre. Az autópályán addig jegesedést sem a vádlott, sem a közlekedés más résztvevői nem észleltek, és ilyen körülményre a közút kezelője sem figyelmeztette az arra haladókat.


A baleset helyszínéig megtett több mint 100 kilométernyi útszakaszon tapasztaltak alapján nem merült fel a sebességcsökkentés szükségessége - írták. Ezt támasztották alá a vádlott után a helyszínre érkező járművek vezetői is, akik közül egy, megengedettnél jelentősen alacsonyabb sebességgel haladó autó sem tudta elkerülni az ütközést - tették hozzá.
    

A stabilitásvesztés oka az eljárásban nem volt feltárható, a jeges útfelületen a szakértői vélemények alapján akár enyhe fékezés is okozhatta - közölték. A vádlott esetében tehát bűncselekmény elkövetése nem állapítható meg, ezért a törvényszék helybenhagyta az elsőfokú bíróság felmentő ítéletét - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com