Félmilliárd forint értékű drogot foglalt le a rendőrség két hét alatt

Mintegy félmilliárd forint értékű drogot foglalt le a rendőrség a kábítószerekkel és gyógyszerhamisítással kapcsolatos kéthetes, összehangolt országos bűnügyi akciósorozat alatt - számoltak be rendőri vezetők pénteki sajtótájékoztatójukon Budapesten.Fülöpné Csákó Ibolya, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztályának kiemelt főreferense várakozáson felüli eredménynek nevezte, hogy szeptember utolsó két hetében 321 kilogrammnyi kábítószert, köztük 140 kiló kannabiszt, 9 kiló amfetamint foglaltak le. Hozzátette: az akcióban 1339 rendőr vett részt, 213 büntetőeljárás indult, amelyben 304 embert gyanúsítottak meg, közülük 55-öt a bíróság letartóztatott.


A kábítószerek mellett anabolikus szteroidot is találtak Szabolcs-Szatmár-Beregben, 10 millió forint összértékben.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A gyanúsítottaktól 80 millió forintnyi készpénzt és 92 millió forint összértékben gépkocsikat is lefoglaltak. Az akció méretét érzékeltetve azt hangsúlyozta: miközben évente mintegy 400 azonnali véleményt kér a rendőrség a toxikológus és vegyész szakértőktől, csak ebben a két hétben 52-t kért annak érdekében, hogy minél hamarabb letartóztatásba kerülhessenek a gyanúsítottak.
    

Szeptember utolsó három napján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is bekapcsolódott az akcióba, a déli és az ukrán határszakaszon és a reptéri postaforgalomban figyelte a kábítószerforgalmat - ismertette a főreferens. Az MTI kérdésére elmondta, hogy a reptéren kisebb mennyiségű drogot találtak is. Pál Adrián, a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese a kéthetes akció legnagyobb kábítószerfogását emelte ki.


Az akció utolsó napján kaptak információt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságtól, hogy egy óbudai teremgarázsban álló autóban nagyobb mennyiségű drog lehet. A rendőrök a garázshoz tartozó lakásban öt bosnyák és horvát állampolgárt találtak, egy nőt, két férfit, valamint két kiskorút. Utóbbiakat később gyermekvédelmi intézetbe vitték.


A lakásból és az autóból 90 kilónyi marihuána került elő, 300 millió forint összértékben. Különböző pénznemekben 5,8 millió forintnyi készpénzt foglaltak le, valamint a Mercedest, amelyben a kábítószer volt és egy Lamborginit is, összesen 60 millió forint értékben. Az egyik férfi ellen elfogatóparancs volt érvényben, őt büntetés-végrehajtási intézetbe szállították, a másik két felnőttet letartóztatta a bíróság.
    

Fülöpné Csákó Ibolya felidézett egy szabolcsi esetet is: akkor értek tetten egy forgalmazót, amikor épp a vevőnek szúrta be az anabolikus szteroidot. Bács-Kiskun megyében pedig egy olyan kereskedőt sikerült elfogni, aki olyan bódító anyagokat forgalmazott már 2017 óta, amely semmilyen tiltólistán nem szerepel, nem számít pszichoaktív anyagnak és kábítószernek sem. A férfi rendszeresen elküldte egy holland laborba a készítményeit, ahonnan visszaigazolták számára, hogy a szer nem tiltott.


Ellene különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indított eljárást a rendőrség, elfogásakor pedig olyan új anyagot találtak nála, amelyről még az európai adatbázisban sem szerepel semmi - mondta a főreferens. Oláh-Paulon László, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának megbízott vezetője arról beszélt, hogy a kéthetes akcióban a megelőzésre is nagy hangsúlyt fektettek: 281 munkatársuk tartott előadásokat, 38 ezer embert szólítottak meg, közülük 23 ezer diákot 743 iskolában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást.

http://ujhazak.com