Felrobbant egy lőszerraktár Ukrajnában, evakuálják a környékbeli lakókat

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Felrobbant egy lőszerraktár keddre virradóra Ukrajna északi részén, a Csernyihiv megyében lévő Icsnya településnél - közölte az ukrán fegyveres erők vezérkara.Sérültekről egyelőre nem érkeztek jelentések. Nincs hír arról sem, hogy mi okozta a robbanásokat. Az első detonációk helyi idő szerint hajnali fél négy tájban történtek. Szemtanúk beszámolói szerint a településen a környékbeli házak ablakai betörtek, a csillárok kilengtek a detonációk következtében. A lőszerraktárban a robbanások után tűz ütött ki, a láng- és füstoszlopok kilométerekre ellátszanak.  

    
A településen pánik tört ki, volt, aki gyalog menekült a városból. Közben a hatóságok rövid időn belül megkezdték a környéken lakók kimenekítését buszokkal, körülbelül három óra alatt 3-5 kilométeres körzetből több mint 10 ezer embert evakuáltak. A lőszerraktár 16 kilométeres körzetéből, mintegy 30 településről összesen csaknem 20 ezer embert terveznek ideiglenesen kiköltöztetni. Az utakat és a légteret lezárták. A hatóságok Csernyihiv terület egészén korlátozó intézkedéseket rendeltek el, így a terület határvidékén is, amely Oroszországgal és Fehéroroszországgal határos.
    

Volodimir Hrojszman miniszterelnök a helyszínre utazott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

http://ujhazak.com