Felszámoltak a rendőrök egy Hajdú-Bihar vármegyei drogterjesztő bandát

A rendőrök tizenegy helyszínen ütöttek rajta egy kábítószer-kereskedő hálózaton és hat embert állítottak elő - közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.A közlemény szerint a felderítőknek olyan információ jutott a tudomásukra, hogy egy társaság kábítószerrel és teljesítményfokozó szerekkel kereskedik a vármegyében. A felderítők, a bűnügyi igazgatóság nyomozói, a Cívis és Körös Közterületi Támogató Alosztály munkatársai, valamint a Terrorelhárítási Központ két műveleti egysége egy összehangolt akcióban május 15-én csaptak le a szervezet több tagjára.
    

A rendőrök hat embert állítottak elő, akik közül többen kábítószerrel, tiltott teljesítményfokozó szerekkel és hamis gyógyszerekkel kereskedtek; a nyomozás során arra is fény derült, hogy közülük két férfi és egy nő bérelt lakásokat biztosítottak prostituáltak részére naponta több tízezer forint bérleti díjért. A gyanúsítotti kihallgatásokat követően négy férfit és egy nőt bűnügyi őrizetbe vettek és előterjesztést tettek letartóztatásukra, amit a Debreceni Járásbíróság négyüknél elrendelt, egy férfi pedig bűnügyi felügyelet alá került.
    

A kutatások során mintegy kétmillió forint készpénzt, több száz adag kábítószert, hamis gyógyszereket, teljesítményfokozó szereket és a terjesztésükhöz szükséges eszközöket találtak a rendőrök, továbbá az egyik gyanúsítottól egy gáz- és riasztófegyvert is lefoglaltak. Az ügy teljeskörű felderítése során a bűnügyesek több fogyasztót is gyanúsítottként hallgattak ki, nekik kábítószer birtoklás miatt kell felelniük.
    

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság kábítószer-kereskedelem, teljesítményfokozó szerrel való visszaélés, gyógyszerhamisítás, valamint prostitúció elősegítése bűntett miatt indított büntetőeljárásokat - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com