Féltékenységből megölte kistestvérét egy fiú, vádat emeltek ellene

Vádat emeltek egy kamaszfiú ellen, mert féltékenységből szennyvízaknába fojtotta kétéves öccsét - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.A vádlott édesanyjával, az ő élettársával, valamint hat kiskorú testvérével élt együtt Taktaharkány egyik családi házában. Az akkor 13 éves vádlott 2019 áprilisában a testvéreivel és unokatestvéreivel játszott, szülői felügyelet nélkül. Velük volt a fiú kétéves öccse is, akire féltékeny volt, mert úgy érezte, róla jobban gondoskodnak, őt pedig elhanyagolják.

    
A vádlott az udvaron lévő szennyvízakna fedelét levette, és a fekáliával megtelt derítőbe dobta a kisfiút. A tetőt visszarakta, rátett egy követ is, majd anélkül, hogy bárkinek szólt volna, bement a lakásba. Az eltűnt gyereket több óra múlva kezdte keresni a család, és miután a cipőjét az akna mellett meglátták, átkutatták a szennyvíztárolót is, amelyben megtalálták a holttestét. Az ügyészség a letartóztatásban lévő fiatalkorú vádlott javítóintézeti nevelését indítványozta - tartalmazza a közlemény.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

http://ujhazak.com