Fertő! Saját unokája lett a szeretője a nagymamának!

Bizarr történet sokkolja az internetes médiát. Egy nagymama és az unokája szerelmesek lettek. Sőt felfogadtak egy béranyát, hogy kihordja a gyereküket. Sokak szerint az egész annyira abszurd, hogy lehet, hogy nem is igaz.


A 72 éves nagyi, akit Pearl Carternek hívnak négy évvel ezelőtt látta először az unokáját, aki megkereste őt. A nő hajdanán 18 évesen lett terhes és mivel szigorú katolikus nevelést kapott – örökbe kellett adnia Lynette nevű lányát. Az asszony később újra férjhez ment, de több gyereke nem született.

Lynette halála után fia, a most 26 éves Phil Bailey elhatározta, hogy megkeresi a soha nem látott nagyanyját.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A bizarr kapcsolat szinte szerelem volt az első látásra, majd szeretők lettek. De mivel ez vérfertőzés, akár börtönbe is kerülhetnek tettükért.  

51734_grandma-granchild-641

Pearl egy új-zélandi magazinnak a következőket mondta: „Nem érdekel, ki mit gondol. Szeretem Phil-t és ő is szeret engem. Hamarosan a kezemben tarthatom a gyermekem és Phil büszke apuka lesz.

LiveLeak-dot-com-5d2e789c7667-grannygrandsongreatgrandbaby

Az unoka-szerető pedig így nyilatkozott a nagyiról: „Teljes szívemből szeretem Pearl-t. Mindig is az idősebb nők vonzottak és Pearl csodálatos. Alig várom, hogy apa legyek. Persze, kinevetnek és kigúnyolnak minket, ha nyilvánosan csókolózunk, de ez minket egyáltalán nem zavar” – tette hozzá.

grandfilsetsamere

A nagymama 15 évig kereste a lányát, de nem sikerült megtalálnia. Ezért lepte meg, mikor az unokája felkereste. E-maileket váltottunk és már alig vártam a találkozást –mesélte Pearl. "Amikor megláttam, azt gondoltam, milyen jóképű és szexi, tudtam, hogy nem lesz egy klasszikus nagyi-unoka viszony köztünk. Hosszú idő után először égett bennem a szexuális vágy."

Az asztalosként dolgozó Philnek szintén nem volt közömbös a hölgy. A nagyi viszont megelőzte és egy hét találkozás után bevallotta mit érez: ”Behívtam a szobámba, odahajoltam hozzá és megcsókoltam. Azt hittem el fog utasítani, ehelyett visszacsókolt - mondta a nagymama. Csodálatos együtt élni vele. Phil főz és takarít, és hetente háromszor szerelmeskedik velem. Nem tudjuk egymásról levenni a kezünket. – árulta el.

A bizarr pár 20 ezer fontot fizetett egy Roxanne nevű nőnek, hogy hordja ki a férfi gyerekét, akit majd közösen nevelnek fel, mint egy család.

(kiskegyed)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

http://ujhazak.com