Fia halálát okozta targoncájával egy zalai férfi

Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki zalaegerszegi munkahelyére bevitt ötéves gyermekének halálát okozta a targoncájával - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-t.A vádirat szerint a férfi 2021 óta tevékenykedett targoncavezetőként egy zalaegerszegi cégnél, ahol tavaly augusztusban egy este túlórában dolgozott, a telephelyre pedig magával vitte két kiskorú gyermekét is. A vádlott a targoncával egy 12 méter hosszúságú, több mint két tonna súlyú betonacél köteget emelt fel, de a rakományt nem az előírásoknak megfelelően rögzítette, és nem győződött meg arról, hogy más nem tartózkodik az emelőgép környezetében.
    

Amikor a targoncával elindult, észlelte, hogy a közelben van az ötéves fia, de ezzel egy időben a rakománya oldalra csúszott, elszakította a rögzítőhevedert, a targonca pedig az oldalára borult. Az emelőgép fülkéjének fémváza a gyerekre borult, aki olyan súlyos koponyasérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítása után meghalt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com