Fiatal lányok vettek rá prostitúcióra kiskorúakat, köztük egy 12 évest

Vádat emeltek egy fiatal lányokból álló társasággal szemben, amely kiskorúakat dolgoztatott Budapesten prostituáltként, köztük egy 12 éves lányt is - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.A vádirat szerint a vádlottak - az elkövetéskor 15, 16 és 20 éves lányok - 2020 elején találkoztak az akkor 12 éves, kiszolgáltatott helyzetben lévő sértettel, akit a 16 éves vádlott prostitúcióra vett rá. Megígérte, hogy az így keresett pénz felét megkapja.
    

A sértettet a nála idősebb lány határozott, fenyegető stílusa megijesztette, nem mert ellentmondani neki, ezért a vádlott közvetítésével szexuális aktust létesített egy férfival. A vádlott két társa egy másik, szintén 18 évnél fiatalabb lányt próbált prostitúcióra kényszeríteni, aki tiltakozott, ezért ököllel többször megütötték - közölték.
    

Azt írták, hogy a bántalmazásnak szemtanúja volt az előbbi ügyféltől éppen visszatérő 12 éves sértett, aki megijedt, és a veréstől félve még ugyanazon a napon további három férfival létesített szexuális kapcsolatot. Az ebből származó pénzt átadta a vádlottaknak. Egy évvel később a 16 éves vádlott egy másik, szintén nehéz élethelyzetben lévő kiskorút vett rá prostitúcióra azzal az ígérettel, hogy a szolgáltatásért kapott pénzt elosztják egymás között. A 16 éves lányt ezután a vádlott egy IV. kerületi lakáshoz kísérte, ahol a sértett szexuális szolgáltatást nyújtott egy férfinak.


A férfi tudta, hogy a lány még kiskorú. Amikor a sértett másnap ugyanennek a férfinak már nemet mondott, a 16 éves vádlott megfenyegette, hogy kompromittáló videót tesz fel róla az internetre. A fenyegetés hatására a 16 éves sértett még több alkalommal nyújtott szexuális szolgáltatást ugyanannak a férfinak. A Fővárosi Főügyészség az ügyben 18. év alatti sértett sérelmére elkövetett emberkereskedelem bűntette, gyermekprostitúció kihasználásának bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot, és a gyermekprostitúciót kihasználó férfival szemben is vádat emelt.
    

Mind a négy vádlottal szemben szabadságvesztést indítványozott a vádhatóság - áll a Fővárosi Főügyészség közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com