Fiatalkorú ellen emeltek vádat gyermekpornográfia, szexuális erőszak és csalás miatt Pécsen

Gyermekpornográfia, szexuális erőszak és csalás miatt emelt vádat egy 2006-os születésű fiú ellen a Pécsi Járási Ügyészség, a fiatalkorú - egyebek mellett - intim fotókat és videókat csalt ki, illetve bankkártyaadatokat szerzett meg becsapott fiataloktól - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel. A vádhatóság közleménye szerint a vádlott 2020-tól kezdve több álprofilt hozott létre az egyik legnagyobb közösségi oldalon, majd ezeken keresztül férkőzött a későbbi sértettek bizalmába. Számítógépeikre egy olyan programot töltetett le, amivel át tudta venni az irányítást eszközeik felett.
    

Az egyik gyerekkorú sértettnek például megígérte, hogy megtanítja őt feltörni a különböző közösségi profilokat. Miután a gyerekkorú a megjelölt programot letöltötte, a vádlott megváltoztatta a sértett belépési kódjait különböző játékokhoz, aki így nem tudott azokba belépni. A fiú közölte: csak akkor hajlandó visszacsinálni a dolgot, ha szexuális tartalmú fényképet, illetve videót készít magáról, illetve küld neki. Bár a gyerek eleget tett a vádlott kérésének, fiókjait nem kapta vissza.
    

Ezt követően a vádlott a sértett több ismerősének is elküldte a sértettről készült szexuális jellegű képeket, videókat. A vádlott ezen kívül további két kiskorú sértettel ismerkedett meg az interneten, akik számítógépe felett szintén átvette az irányítást, amelynek során belépési jogosultságaikat különböző játékokhoz letiltotta, illetve a számítógépen tárolt bankkártyaadatokkal különböző online tranzakciókat hajtott végre.
    

Mindezek mellett a vádlott különböző internetes hirdető oldalakon hirdetett meg olyan termékeket, amelyekkel ténylegesen nem rendelkezett, így összesen 24 sértettnek mintegy 1,5 millió forint kárt okozott. A vádlott cselekménye többek között a szexuális erőszak minősített esetének, gyermekpornográfia, illetve csalás bűntettének megállapítására alkalmas - olvasható a vádhatóság közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com