Filmes jelenetek, amiket megbántak a színészek

Már a forgatáson, de legkésőbb a bemutató után, kellemetlen következményekkel szembesültek a sztárok.Míg a nézők újra és újra nézik Sharon Stone legendás láblendítését, nők milliói meresztik a szemüket Taylor Lautner felsőtestére, vagy éppen irigykednek Jennifer Lawrence-re, amiért helyettük ő volt Chris Pratt partnere egy szexjelenetben, addig ezek a színészek mind megbánták, hogy elvállalták az emíltett szerepeket.

Jennifer Lawrence és Chris Pratt szexjelenete: A film készítői valószínűleg azt hitték, hogy a sikerhez elég annyi, ha Chris Pratt és Jennifer Lawrence kapja az Utazók című, romantikus sci-fi két főszerepét, hiszen mind a két színész a fiatal hollywoodi generáció pénzcsapjai, akikért milliók rajonganak az egész világon.

Aki tényleg csak Pratt és Lawrence miatt ült be a moziba az Utazókra, az jól járt, ám azok a nézők csúnyán ráfaragtak, akik hittek az akciódús előzeteseknek. Emellett a film álszent mondanivalója is felháborodást keltett, hiszen a történet arról szólt, hogy egy űrhajón, egy hiba miatt, évekkel korábban felébred a mélyaltatásból Jim (Chris Pratt).

Az űrhajón magányosan tengődő férfi hamarosan úgy dönt, hogy felébreszti a szőke szépséget, Aurórát, ezzel kvázi halálra ítélve a nőt, mivel arra egyiküknek sem sikerül rájönnie, hogy hogyan javíthatnák meg a hibernálókapszulájukat, ami eddig életben tartotta őket.

Mindezek után jön a romantika, sőt, még egy szexjelenet is, amiről később Lawrence azt nyilatkozta, hogy már nagyon megbánta, ugyanis ez volt a karrierje első ilyen feladata, ráadásul egy nős férfival, ugyanis Pratt akkor még Anna Faris férje volt. Lawrence-nek ez olyan bűntudat okozott, hogy a szexjelenet előtt úgy lerészegedett, hogy a mai napig nem emlékszik rá.Sharon Stone és a nevezetes láblendítés: Nem túlzás kijelenteni, hogy minden idők egyik legtöbbször újranézett jelenete lehet az Elemi ösztön legendás kihallgatás, amit a videokazetták korában annyiszor visszatekerhettek a derék családapák, és fiaik, hogy a szalag nézhetetlenné vált.

Sharon Stone erre azonban egyáltalán nem büszke, sőt, kiderült, hogy a színésznő semmit sem tudott a villantásról. Az igaz, hogy Paul Verhoeven azt kérte tőle, hogy vegye le a bugyiját, de azt is megígérte, hogy semmi sem fog kilátszani. Amikor Stone visszanézte a jelenetet, akkor mérgében felpofozta a rendezőt, hiszen az ígérettel ellentétben, minden látszott, aminek nem kellett volna.Felsőtest az Alkonyatból: Valószínűleg kevés ember él a világon, akinek nem az alaposan kidolgozott felsőtest az első, ami eszébe jut, ha meghallja az Alkonyat farkasemberét megformáló, Taylor Lautner nevét. A színész éppen ezért bánta meg a szerepet, mert hiába álmodozik komoly színészi karrierről, egyszerűen senki sem veszi őt komolyan.BDSM a Szürke ötven árnyalatában: Eredetileg Alkonyat fanfiction volt a mamipornónak is nevezett Szürke ötven árnyalata, aminek filmfeldolgozása sokat finomított a könyvben olvasottakon, ám a sztori fő vonzerejét adó szadomazó szexjelenetek forgatása még így is megalázó és nagyon kellemetlen volt Dakota Johnson számára.

A moziban erotikusnak tűnő jelenetek a valóságban úgy néztek ki, hogy a színésznőt órákra megkötözték, miközben a férfi főszerepet játszó Jamie Dornan korbácsolást színlelt.Draw me like one of your french girls: Ez a mondat a Titanicban hangzott el Rose szájából, amikor ledobta a ruháját, hogy Jack aktot rajzoljon róla. A Rose szerepében látható Kate Winslet rég megbánta ezt a jelenetet, ugyanis a rajongók azóta is a filmben látott, a valóságban James Cameron által készített, grafikával üldözik, hogy dedikálja nekik.

A színésznő kiborulása érhető, hiszen túl a negyvenen, tisztes családanyaként biztos kellemetlen a számára, hogy a férfiak még mindig az ő aktképére gerjednek.

(Forrás: port.hu)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com