Finta Józsefet a KIM saját halottjának tekinti

Finta Józsefet, az életének 89. évében vasárnap elhunyt Kossuth- és kétszeres Ybl Miklós-díjas építészt, a nemzet művészét saját halottjának tekinti a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) - közölte a tárca kedden az MTI-vel.Finta József 1935. június 12-én született Kolozsváron. 1958-ban az Építőipari- és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett diplomát, majd a Lakóterv munkatársa, osztályvezetője, később igazgatóhelyettes-főépítésze lett.

Ő tervezte Budapesten a Duna Intercontinental, a Fórum, a Taverna, a Novotel, a Kempinski szállodát, valamint a Kongresszusi Központot és a Nemzetközi Kereskedelmi Központot.
    

1965-ben kapott először Ybl Miklós-díjat dunaújvárosi munkáiért. 1985-ben címzetes egyetemi docenssé nevezték ki. 1991-ben az Amerikai Építészeti Intézet tiszteletbeli tagja és címzetes egyetemi tanár lett. Több cikluson keresztül a MÉSZ Mesteriskola vezető építésze is volt. Több könyve jelent meg és számos tanulmányát közölték hazai és külföldi szaklapokban. Grafikusi munkássága is jelentős, rajzai több önálló és csoportos kiállításon szerepeltek.
    

1995-ben nyitott önálló irodát, azóta tervezte Budapesten a Szabadság téri Bank Centert, a Teve utcai rendőrpalotát, a lágymányosi egyetemi városban a Budapesti Műszaki Egyetem, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetem informatikai épületét és az 1999 végén átadott WestEnd City Centert. 2002-ben a Városmajor utcai Szív- és Érgyógyászati Központ bővítésében is részt vett. 2017-re készült el Szabó Tamás János közreműködésével a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézményei közé tartozó Ludovika Campus kollégium és oktatási tömb, amelyért a tervezők Építőipar Nívódíjat is kaptak.
    

Finta József 1965-ben és 1972-ben Ybl Miklós-díjat, 1970-ben állami-díjat, 1993-ban Magyar Művészetért-díjat, 1996-ban Kossuth-díjat, 1997-ben Köztársasági Elnöki Aranyérmet, 1998-ban Steindl Imre-díjat, 2007-ben Prima Primissima-díjat, 2013-ban Magyar Érdemrend Középkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott. A nemzet művésze címmel 2014-ben tüntették ki. Budapest, Salgótarján és Belváros-Lipótváros is díszpolgárává választotta. Az építész a Magyar Művészeti Akadémiának és a Magyar Tudományos Akadémiának egyaránt tagja volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com