Fogházbüntetésre ítélték egy mezőgazdasági vontató vezetőjét egy ötéves kislány halála miatt

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 1 év 10 hónap fogházbüntetésre ítélt a Szombathelyi Járásbíróság nem jogerősen egy férfit, aki egy mezőgazdasági vontatót vezetve tavaly nyáron nem adta meg az elsőbbséget egy személygépkocsinak, emiatt a két jármű összeütközött, és egy ötéves gyermek meghalt - közölte a Szombathelyi Törvényszék a bírósági honlapon.A baleset 2020. július 24-én este történt két alsórendű út kereszteződésében, Vas megyében. Az autóban - amelyet egy nő vezetett - a hátsó ülésen biztonsági gyermekülésekbe bekötve két kisgyermek utazott. Az ütközés következtében az egyik kisgyermeket a mezőgazdasági gép villája az üléssel együtt kirepítette az autóból. Az ötéves kislány az üléssel együtt az oldalára borult vontató alá szorult.


A mentőknek a helyszínen sikerült újraéleszteniük a kislányt, aki azonban olyan súlyosan megsérült, hogy másnap a kórházban meghalt. A balesetben a gépkocsi vétlen sofőrje is súlyosan megsérült. A bíróság ítéletében kimondta: a baleset azért következett be, mert a vádlott több KRESZ-szabályt megszegett: a jelzőtábla ellenére nem adta meg az elsőbbséget a másik járműnek és az általa vezetett járműszerelvénnyel a megengedettnél nagyobb sebességgel haladt.

    
Hozzáfűzték, az ütközés elkerülésére az autó vezetőjének esélye sem volt; mindössze 4,9 méter távolságra volt, amikor a járműszerelvény a védett útra hajtott. A vádlott és védője az ítélet ellen fellebbezést jelentett be, ezért a döntés nem jogerős.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

http://ujhazak.com