Főigazgató: a kardiológiai intézetben meghalt kislány állapotát nem befolyásolta, hogy nincs CT az intézetben

A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben meghalt kislány állapotát nem befolyásolta, hogy egy másik létesítménybe kellett őt átvinni CT-vizsgálatra - mondta el az intézet főigazgatója csütörtökön az MTI-nek.Ofner Péter röviden beszámolva a 12 éves kislány kezeléséről elmondta: a gyerek súlyos szívfejlődési rendellenességgel született, az elmúlt években tíz alkalommal történt szívsebészeti beavatkozás élete megmentéséért, a műtétek egy részét Budapesten és Münchenben végezték.

A kislány utolsó műtétjét Budapesten, a kardiológiai intézetben végezték. A gyerek igen súlyos keringési állapotban volt. A főigazgató elmondta, a műtét komplikált beavatkozás volt, a gyerek nem lett tőle jobban, a keringési elégtelenség fokozódott, így műszívkezelést kapott, lélegeztetni kellett. Az igen nagy vérzés miatt a mellkast nem zárták vissza.


A főigazgató eloszlatva a nyitott mellkassal kapcsolatos elképzeléseket hangsúlyozta, a "nyitott mellkas" egy orvosi terminológia, tehát nem arról van szó, hogy a betegnek nyitva van a mellkasa.

Mint mondta, a bőrt összevarrják, azonban a további esetleges műtétek miatt a csontos vázrendszert nem kapcsolják össze.


Mint mondta, a műtétet követő 16. napon a vérzés mellett idegrendszeri tünetek is jelentkeztek, ezért a neurológiai konzílium koponya CT-re rendelte a gyereket, amelyet a szomszédos Heim Pál Gyermekkórházban végeztek el. Sem a szállítás alatt, sem azt követően nem történt szövődmény - hangsúlyozta Ofner Péter, hozzátéve, a súlyos állapotban lévő betegek CT-be való eljuttatása rutin orvosi feladat, amelyre a kardiológiai intézet fel van készülve.


A vizsgálat eredménye megállapította, hogy a kislány súlyos roncsoló agyvérzést kapott, amely miatt a műszívkezelést nem tudták folytatni. Abba kellett hagyni a véralvadásgátló-kezelést is, és ebben az állapotban a gyermek a saját keringésére nem tudott támaszkodni, június 29-én meghalt. A főigazgató kifejtette, a CT-vizsgálat abban segítette az orvosokat, hogy kiderült: a műszívkezelés sem fenntartható.


"Egy olyan zsákutcába kerültünk, amely végül is a gyermek halálát okozta", a kislányt keringéstámogató eszközökkel sem tudták életben tartani - mondta Ofner Péter. Hozzátette: a gyerek abban az esetben kerülhetett volna fel a szívtranszplantációs listára, ha stabilizálni tudták volna az állapotát műszívkezeléssel.


Az, hogy a kardiológiai intézetben van-e CT-berendezés vagy nincs, az a gyermek állapotát, sorsát nem befolyásolta. A kislány ellátása magas színvonalon történt - mondta a főigazgató. Megjegyezte: Budapesten több pavilon rendszerű kórház működik, ahol szintén meg kell oldani a betegek CT-vizsgálatra történő szállítását.


Az intézet tíz éve egyedüliként foglalkozik a gyermekek szívtranszplantációval és szívfejlődési rendellenességeik kezelésével. Az adatok szerint az eddig elvégzett 41 gyermek szívátültetésből hat végződött halállal. "Ezt a centrumot a szakma nagyon jó helyre helyezi Európában", - mondta a főigazgató, hozzátéve: méltatlannak érzi az intézetet ért támadást.


Ofner Péter beszámolt arról, hogy idén az intézet rendelkezésére fog állni az az összeg, amelyből CT-berendezést tud vásárolni. Az Origo hírportál írt arról csütörtökön, hogy az összetett szívfejlődési zavarban szenvedő kislányon június 13-án aorta műbillentyű cserét végeztek a kardiológiai intézetben. Lukács László György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, az eset ismét felhívja a figyelmet arra, milyen áldatlan állapotok vannak a magyar egészségügyben, mekkora az eszközhiány. Az ellenzéki politikus a történteket felháborítónak nevezte, kiemelte a kormány felelősségét, és lemondásra szólította fel a szakminisztert.


Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, EP-képviselő úgy vélte: egy kisgyermeknek az egészségügy állapota miatt bekövetkezett halesete miatt bármely más európai országban nemcsak az egészségügyi miniszter, hanem az egész kormány lemond. Bármit is mond Balog Zoltán miniszter, csak abból, amit focira költenek, ezer CT vásárolható - jegyezte meg Ujhelyi István.


Szintén Balog Zoltán lemondását követelte a Demokratikus Koalíció, tudatva: az arrogancia és a cinizmus sem fedheti el, hogy az Orbán-kormány pénzt vont el az egészségügytől.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com