Földönkívüliekkel való találkozásról szóló történetek

George Adamski, Sackville G. Leyson és még öt másik ember beszélt arról, hogy nem erről a bolygóról származó lénnyel találkozott.Fenntartásokkal kezeljük, ha valaki azzal áll ki a nyilvánosság elé, hogy földönkívülivel találkozott, ám mi nem fogjuk kijelenteni, hogy a következő bizarr történetek főszereplői túlságosan élénk fantáziával vannak megáldva, esetleg tudatmódosító hatása alatt álltak, hanem mindenkire rábízzuk, hogy döntse el maga, hogy tényleg idegen bolygóról származó lényekkel találkoztak-e az emberek!

Kaye kapitány: 2014-ben a nyugalmazott tengerészgyalogos, Randy Cramer, aki magát Kaye kapitánynak nevezi, azt állította, hogy a Marson járt egy titkos küldetés miatt, ami arról szólt, hogy a társaival védelmezzék a bolygón élő öt emberi kolóniát a földönkívüli támadással szemben.

Cramer szerint Oroszországból és Kínából toboroztak katonákat a küldetésre, amit 3 éves kiképzés előzött meg, aminek során megtanulták három különböző űrsikló és három bombázó repülő vezetését.

A kiképzésre az Lunar Operations Commandon, azaz egy titkos űrbázison került sor. Ezt a helyet senki se keresse a térképen, mert Kaye kapitány azt állítja, hogy a Szaturnusz holdján, a Titánon található.

A férfi arról is beleéléssel beszélt, hogy összesen 20 évet töltött az világűrben, ahol a hazáját és a bolygót szolgálta. Amikor Kaye kapitány visszatért a Földre, akkor az előtt búcsúbulit rendeztek neki. A partin Donald Rumsfeld, védelmi miniszter volt a díszvendég. Rumsfeld nem nyilatkozott arról, hogy tényleg ott lett volna.

Ingo Swann és Harold Sherman:
A két férfi azt állította, hogy ők már a Pioneer 10 űrszonda előtt pszichikai utazást tettek a Merkúr
ra és a Jupiterre. Swann és Sherman azért emelte ki, hogy az űrszonda előtt történt meg velük ez, mert ebbe kapaszkodtak, amikor a két bolygó felszínét és tulajdonságát jellemezték.

Amikor tehát arról beszéltek, hogy a Jupiteren tornádók dúlnak, a Merkúr pedig jeges, akkor azt nem azért tudták, mert hallották a Pioneer 10 felfedezését, mint minden más ember, aki tudományos híreket olvas.

Russell Targ és Harold Puthoff doktorok szerint Swann és Sherman állításai passzolnak a Mariner 10 és a Pioneer 10 kutatási űrhajó adataihoz, ám Isaac Asimov szerint a két férfi semmivel sem mondott több információt annál, amennyi egy alsós tankönyvben szerepel.Emanuel Swedenborg: A feltaláló, író, filozófus Swedenborg (1688-1772) a XVIII. században arról beszélt, hogy kapcsolatba lépett az „angyalokkal”, akik megmutatták neki azt a „másik világot”, ahol a szellemek élnek.

Swedenborg nemcsak írt a földönkívüli angyalokról, hanem meg is mutatta a kapcsolatát a lényekkel, amik rendszeresen elvitték a másik világba. Állítása szerint ezek az angyalok telepatikusan kommunikálnak, ráadásul elég csak rágondolni az egyik angyalnak egy másikra, hogy az rögtön megjelenjen.

Az író szerint külsőre olyanok, mint egy ember, de a ruhájuk az intelligenciájuk aránya szerint ragyog. Swedenborg elmondása szerint a mennyországban továbbra is fennáll a hierarchia, tehát a gazdagok azok maradnak, a lelki szegények pedig nem részesülhetnek a paradicsomi örömökben, mert azt nem értékelnék.

Ebben a másik világban nem létezik az idő, a dolgok külseje pedig időnként megváltozik. A férfi állítólag beutazta az angyalokkal a szoláris rendszert. Járt például a Holdon, ahol olyan törpe férfiak élnek, akik úgy néznek ki, mint a 7 éves kisfiúk.

A Vénusz lakóit két kategóriába osztotta. Az egyik csoport békés és szelíd, míg a másik halmaz tagjai vad ragadozók. A marslakókat különböző árnyalatú embereknek festette le. A Jupiter népessége boldog, családbarát személyek. A szaturnusziak visszafogottak és alázatosak voltak, mert kevés az önbecsülésük.

Swedenborg arról is beszélt, hogy a földönkívülieket nem igazán érdekli a ruha és az ételek, a temetés pedig úgy néz ki náluk, hogy nem földelik el a holtakat, hanem levelekkel takarják le testeket.

A Denton család: A XIX. században állította azt az angol William Denton, hogy a pszichometria felhasználásával (a tárgyakról és tulajdonosaikról történő információ szerzés fizikai érintés révén) ő és a családja fel tudta fedezni a naprendszer több bolygóját.

Az első kísérletben állítólag földtani minták segítségével nézhettek bele a Föld múltjába. A férfi felesége, Elizabeth arról beszélt, hogy amikor megérintett egy hatalmas őskori rovart, akkor annak a szemével látott.

Sherman, Denton fia azt állította, hogy ellátogatott a Vénuszra, ahol hatalmas fákat és édes zselével teli gombákat fedezett fel. A fiú a Marson is járt, ahol négy ujjú, sárga hajkoronás, széles és kék szemekkel rendelkező lényekkel találkozott.

A marsi kiránduláson a házaspár részletesen ismertette a művészetüket, a kultúrájukat és a vallásukat. A család a Jupiterre is eljutott, ahol kék szemű, szőke lényeket találtak. Ott a nők csecsebecséket viseltek a derekukig és képesek voltak lebegni.

Rael: 1973-ban Claude Vorilhon francia újságíró a Puy de Lassolas vulkán parkjában találkozott egy humanoid lénnyel, aki Yahweh néven mutatkozott be, majd elmesélte a férfinak Elohim titkát, ami az, hogy az emberi fajt idegenek teremtették. A földönkívüli bevallotta, hogy ő Claude igazi atyja, és az ősi Rael nevet ajándékozta a férfinak.

Két esztendővel később az újságíró azzal állt elő, hogy járt az Elohim bolygón, ahol az emberek 700 évig élnek, ugyanis a haláluk előtt klónozzák őket. Rael a planétán találkozott a „féltestvéreivel” Jézussal, Mohameddel és Buddhával.

Eközben összefutott a helyi sátánnal, akinek a neve Eloah. A gonosz kijelentette, hogy Yahweh kudarcot fog vallani azzal a tervével, hogy megvilágosítja az emberiséget. Ezt követően Eloah felajánlotta az újságírónak, hogy álljon mellé, és akkor a Földön gazdaggá fogja tenni.

Persze a gonosz egy világméretű faji háborút akart kirobbantani, de Claude kijelentette, hogy az emberiség megmentése sokkal fontosabb, mint a hatalom és a gazdagság, tehát nem kérte a svájci bankszámlát.

A jelek szerint ez volt a jó válasz, mert állítólag az egész megkísértés, csak Yahweh tesztje volt, hogy lássa, Rael mennyire méltó a bizalomra. Mivel a férfi átment a vizsgán, ezért Yahweh egy sisakszerű géppel maximalizálta az intellektuális képességeit, klónozta az anyját, majd visszaküldte a Földre.Sackville G. Leyson: 1906-ban jelent meg Sackville G. Leyson, a Pszichikai Kutatások Társaságának elnökének a pszichikai kivetüléssel kapcsolatos cikkei, amelyek arról szóltak, hogy a férfi a Marson járt.

A leírásaiban úgy mutatta be a Marsot, mint egy nagy földgömböt, ahol folyékony láva hömpölyög, a fák gumiból vannak. A bolygó nem lakatlan, ugyanis kétféle, meztelen, szőrös testű faj is él rajta. A kétfajta marslakó között az a különbség, hogy az egyik Leyson térdéig ért, míg a másik esetében a férfi ért annak a térdéig.

Leyson elmondása szerint a nagyobb fajnak hatalmasak voltak a fülei, az orra az oroszlánéra hasonlított, míg a nagy szeme a homlokán volt. A kisebb fajnak hálószerűek a lábai, az arcukon két lyuk tölti be az orr szerepét, a szeme pedig a halántékán volt. Ők a földalatti vájatokban éltek.

Tekintve, hogy semmi bizonyíték sincs arra, hogy Sackville G. Leyson igazat beszélt, ezért az írásait humbugnak tartják, bár egy ilyen sztorival lehet, hogy sikeres lehetett volna a sci-fi irodalomban.

George Adamski: A lengyel bevándorló, George Adamski néhány barátjával úgy döntött 1952-ben, hogy elmennek a Mojave-sivatagba, hogy földönkívülieket keressenek. A megérkezésük után találtak egy hatalmas, szivar alakú hajót.

Amikor a jármű eltűnt, akkor Adamski egyedül maradt, de nem sokáig, mert megjelent egy másik űrhajó, amiből egy egészen helyes, 160 centi magas, hosszú, szőke hajú, barna bőrű férfi szállt ki. Az idegen egy darabból álló, cserzett bőrruhát viselt, amihez széles övet és piros cipőt vett fel.

Amikor a két férfi kezet fogott egymással, akkor létrejött a telepatikus kapcsolat. Az idegen elmondta, hogy a neve Orthon és a Vénuszról érkezett, hogy figyelmeztesse az emberiséget az atomenergia veszélyeire. Azt is elmondta, hogy a csészealjak mágneses energiával közlekednek.

Emellett több űrhajóról mutatott képeket, és beismerte, hogy tényleg szállítottak el földi embereket, sőt, a Földön élnek idegenek. Orthon nem engedte, hogy lefényképezzék, mert nem akarta, hogy a jellegzetes arcvonásairól felismerjék a hozzá hasonlók.

Adamski rövid időn belül vált híressé a földönkívüli témában. Könyveket adott ki, fényképeket és filmeket mutatott be az űrhajókról és rengeteg hívőt gyűjtött maga köré. Az egyik esetben hosszasan mesélt arról, hogy a Szaturnuszon járt, majd elmesélte, hogy miképpen választotta ki őt a 20 bolygóból álló Bolygóközi Tanács a Föld képviselőjének.

Állítása szerint azért választották pont őt, mert már egy ideje kapcsolatban áll a földönkívüliekkel és nagyszerűen megállja a helyét, mint szóvivő. Adamski minden esetben hangsúlyozta, hogy nem asztrálutazással jutott el más bolygókkal, hanem az egész testét elvitték oda.

Napjainkban sorra vizsgálják Adamski bizonyítékait, amelyekről egymás után derül ki, hogy hamisak, ám az embereknek még így is van egy csoportja, amely úgy gondolja, hogy a férfi munkássága szent és sérthetetlen.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

Hátborzongató szellemtörténetek

Hátborzongató szellemtörténetek

Ismerd meg hazánk legrémisztőbb kísértethistóriáit!

http://ujhazak.com