Földönkívüliekre utaló nyomók az afrikai emlékek között

A világ népmeséiben, sziklarajzain jelennek meg az idegenek.ufoA történelem sokkal érdekesebb, mint néhány történelem óra, mert az évszámok, királyok, politika mellett akadtak olyan érdekességek, amelyekre napjainkban sem találnak magyarázatot a tudósok.

Ilyen rejtély az, hogy a világ különböző pontjain olyan népmesékre és sziklarajzokra bukkantak, amelyek arra utalnak, hogy valaha földönkívüliek jártak a Földön. Előfordulhat tehát, hogy míg a legtöbben arra várnak, hogy végre idelátogassanak az idegenek, valójában már lemaradtunk a találkozóról.

A történelmi UFO ábrázolásokra rengeteg cáfolat született. Ezek között a legegyszerűbb az, hogy a műkincshamisítók összefirkálták az emlékeket, vagy az, hogy az ősi primitív népek áhítoztak egy magasabb erő után.

Mindez arra nem ad magyarázatot, hogy egymástól elszigetelten élő népek hogyan hallucinálhatták ugyanazt, miért vágytak ugyanarra Afrikától kezdve, Eurázsián át, Ausztráliát érintve Amerikáig.

Amerikában arról szólnak az ősi sziklarajzok, népmesék, hogy a Földre kétszer érkeztek az idegenek. Az első hullám megbontotta az emberek elméjét. Kapzsivá, gonosszá változtatták őket, majd jött a második hullám, akik segíteni akartak, de az emberek már annyira romlottak voltak, hogy a földönkívüliek feladták.

tellemekMost lássuk, hogy Afrika történelme mit mesél nekünk!

Egyiptom: Egyből a piramisok rejtélyes építése jut az eszünkbe, ha Egyiptom történelme kerül szóba. A következő, amire gondolhatunk az ősi elektromos izzókat és modern repülő tárgyakat ábrázoló hieroglifák. Ennél kevésbé ismert az a történet, amelyben Hérodotosz arról mesél, hogy a királyok és fáraók kora előtt olyan lények érkeztek Kemetre, amelyek hasonlítanak az emberekre.

Az Orion csillagképben található naprendszerből érkező idegenek átvették az uralmat Egyiptomban, s egy darabig ők irányítottak. Átadták a tudásukat, bölcsességüket, majd hazamentek. Ezt a történetet bizonyítja a Memphiszben fellelt bazalt tömb, a palermói kő is, ami arról mesél, hogy égi, isteni lény uralkodott Hórusz isten óta Kemet földjén, Egyiptom első emberi királya pedig Ménész volt.

Namíbia: A világ eddig ismert legrégibb sziklafestményét találták meg az országban.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A nagyjából 26 ezer éves lelet korát radiokarbonos vizsgálatokkal állapították meg. A festményen az látható, hogy egy UFO leengedi a három lábát, amin annyira megdöbbennek a helyiek, hogy dárdákkal kezdik dobálni az idegent.

A szaharai Tassiliban talált, 8-9 ezer éves sziklarajzokat is próbálják eltusolni a tudományos szaklapok. Ha mégis írnak a témáról, akkor mindenáron azt akarják megmagyarázni, hogy a furcsa maszkot viselő ősember valójában egy speciális rituális tárgy, vagy az ősember hiedelemvilágából származó szárnyas lény.

Nem meglepő, hogy a tudomány nem szívesen foglalkozik a sziklarajzzal, hiszen az azon látható alakok antennás szkafanderek sisakját viselik. A rituális tárgy pedig egy repülő csészealjnak látszik, tehát a csillagok ábrázolása már felesleges volt, mert ennyiből is rájöttünk, hogy nem embereket ábrázoltak a sziklán.

dogonokTellemek: A barlangokba építkező, rejtélyes népről csak azt tudjuk, hogy anno Nyugat-Afrikában, Maliban, a 135 km hosszan elterülő Bandiagara-fennsík közelében, a Niger-folyó kanyarulatában fekvő fennsíkon élhettek. A helyiek szerint a tallemek repültek, emiatt építkeztek a kiugró sziklákra, függőleges sziklafalakra. A nép lakhelyét a dogonok foglalták el nagyjából 800-1000 évvel ezelőtt. A tellemek sorsa ezután homályba veszett.

Annyit viszont sejthetünk, hogy a földönkívüliek szerettek Afrikába látogatni, mert a különböző törzsek szívesen megörökítették a találkozásokat Malitól egészen Madagaszkárig, ám a legérdekesebb történeteket a dogonok, a bambarák és a joruba törzsek szolgáltatják.

Dogonok: Nagyjából 250 500 000 ezer embert számlált a nép, amelynek eredete tisztázatlan. A dogonok eredettörténete úgy szól, hogy letelepedtek a tellemek hátrahagyott területén, ám ők nem a sziklákon, hanem embert formázó falvakban éltek.

A törzs életében tulajdonképpen nincs semmi különös, hiszen legeltették a kecskéket, fát gyűjtöttek, gazdálkodtak, kölest, hagymát termesztettek, nem tudtak írni, olvasni, ám a szájról szájra terjedő történeteik igazán különlegesség tette őket.

A törzs legendáit nem lehet népmesének nevezni, mert azok inkább modern fizikai, asztrofizikai értekezésekre hasonlítanak. A történetek a tér, idő és az anyag keletkezésről, az univerzum születéséről, galaxisokról, csillagrendszerekről, bolygókról szólnak.

ufo2A dogonok pontos információkkal rendelkeztek arról, hogy a naprendszerünk egy spirális galaxis egyik ágában található, a Jupiternek holdjai, a Szaturnusznak pedig gyűrűi vannak, a bolygók pedig ellipszispályán keringenek a Nap körül.

Ugyanezért a felfedezésért Galileit elkapta az inkvizíció, ám szerencsére Afrikáig nem jutottak el, úgyhogy a dogonok esetében fennmaradtak leletek, amik bizonyítják, hogy a törzs honnan szerezte a tudását.

A hitrendszerük alapján Amma volt az istenük, aki nem egy személy, hanem a mindenség legerősebb rendszerező ereje. Amma eleinte egy gömb belsejében élt, ahol sűrű energiák ölelték körbe. Ebben az időben még nem létezett az anyag, tér, és az idő.

Amma megteremtette a világokat irányító törvényeket, a spirálmozgással pedig megszületett a „po”, ami a legkisebb látható részecske. Ezen keresztül kezdett spirálban terjeszkedni a mindenség.

A törzs hite szerint a világegyetemben rengeteg spirális, saját tengelye körül forgó galaxis található, és ezek mindegyikben található egy ugyanolyan lakható bolygó, mint a Föld, s ezeken értelmes fajok élnek.

A legendák szerint az egyik ilyen nép a Po Tolo, amit mi Szíriusz A-ként ismerünk. A földönkívüliek két alkalommal látogattak el a törzshöz. Egyszer az Ogo, akik amolyan csillagközi hajótöröttek voltak. Őket követték a Nommók, akiknek a külseje rémisztő volt, ám jó ügyet szolgáltak, mert a civilizációt akarták elterjeszteni a Földön.

siriusA Szíriusz-rendszert afféle mozgó, hármas ikercsillagként képzelte el az ősi nép. A modern tudomány azt már elérte, hogy beazonosította a Szíriusz B létét, de a harmadik iker még nincs meg. Annak a helyére a már ismert két csillag pályájának eltéréseiből lehetne következtetni.

A modern tudománnyal ellentétben, a dogonok képesek voltak akár fejből is lerajzolni a csillagok pontos helyét, és tisztában voltak vele, hogy a mindenség legnehezebb anyaga a Szíriusz B. Ebben igazuk volt, mert a csillag egy köbcentimétere 37 kilogrammot nyomna a Földön, ám a dogonok nem rendelkeztek távcsővel, tehát felmerül kérdés, hogy akkor hogyan látták a csillagokat, és hogyan vontak le ilyen következtetéseket?

A történetekhez rajzokat is készített a törzs. Ezek a fennsík barlangjainak sziklafalain láthatók. Az ezer évesre saccolt sziklarajzokat állítólag egy kiválasztott szent ember őrzi, úgyhogy lesz kitől kérdezni, ha egyszer felfedezik a Szíriusz C-t.

A jorubák és bambarák: A dogonok közelében éltek a bambarák, míg a jorubák Nigéria területét foglalták el. A legendák szerint mind a két nép istenei az űrből érkeztek. A jorubák egyenesen azt állítják, hogy agyagból formázták őket, és csak azért kerültek a Földre, mert a saját bolygójuk kitette a megtelt táblát.

A joruba legendák egy óceánból kiemelkedő Ife nevű lebegő városról szól, ahol az ősi tudás és az igazságosság került a középpontba. Ahogy az egyiptomi mítoszokban, úgy itt is arról van szó, hogy az idegenek egy ideig közöttünk éltek, majd elmentek, amikor úgy ítélték meg, hogy nem tudnak többet tanítani az embereknek, de a távolból még ma is figyelnek minket.

jorubaAhogy láthatjuk, az ősi törzsek, akik még a szabad ég alatt dolgoztak, éltek, komolyan hittek benne, hogy földönkívüliek jártak közöttük, s ezt természetesnek vették. Érdemes azonban eljátszani a gondolattal, hogy mit szólnánk hozzá, ha most megjelennének az idegenek, hogy újabb tudást adjanak át a világegyetem működéséről.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A hajók kezeletlen szennyvize okozhatja a problémát a szakértők szerint.

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Az érdi rendőrök elfogták a 43 éves agresszív férfit.

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Épp akció közben szállította egy díler a kábítószert.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Mentősök akadályozták meg a tragédiát

Mentősök akadályozták meg a tragédiát

Emberölés kísérlete miatt kell felelnie annak a 26 éves férfinak, akit a rendőr-főkapitányság nyomozói vettek őrizetbe.

A busz késéséért lefejelte a sofőrt

A busz késéséért lefejelte a sofőrt

Az ajkai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 55 éves helybeli férfit.

http://ujhazak.com