Főleg lopások és kábítószeres bűncselekmények miatt intézkedtek a rendőrök

Főleg lopások és kábítószeres bűncselekmények miatt intézkedtek a rendőrök a hétfőn zárult Sziget fesztiválon - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon kedden.Azt írták: hat emberrel szemben kábítószer-kereskedelem gyanúja, tizenhét ellen pedig kábítószer birtoklása miatt indult eljárás. Lopás miatt hat, garázdaság miatt öt, súlyos testi sértés miatt egy feltételezett elkövetőt állítottak elő a fesztivál területéről, ellenük büntetőeljárás indult.
    

A BRFK közleményében hangsúlyozta: a fesztivál területének biztonságáért elsősorban a szervező és a biztonsági cég felelt, szorosan együttműködve a rendőrséggel. A rendőrök egyenruhában és civilben is ügyeltek a látogatók biztonságára. A rendőrség egyenruhás állományának tagjai elektromos járművekkel láttak el szolgálatot, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság egy hajója a nap 24 órájában cirkált a sziget körül. A jól látható rendőri jelenlét mellett a civil ruhás nyomozók a látogatók közé vegyülve dolgoztak a bűnelkövetők kiszűrése érdekében - tették hozzá.
    

A rendőrség közölte azt is, hogy csaknem 1600-an keresték fel a BRFK prevenciós pontját, ahol bűn- és balesetmegelőzési programokkal, baleseti szimulátorral, hasznos tanácsokkal és játékokkal várták a látogatókat, valamint tájékoztatást adtak a határvadászképzés és az iskolaőri pálya iránt érdeklődőknek. A külső biztosítási feladatokban a BRFK mellett a Készenléti Rendőrség állománya, valamint a polgárőrség vett részt - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környéki drogkereskedelmet működtető dílereken ütött rajta a rendőrség.

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

Miután megölte, majdnem két hétig még vele élt.

Ágyneműtartóban rejtőzött a körözött férfi Győrben

Ágyneműtartóban rejtőzött a körözött férfi Győrben

Börtönbe kellett volna vonulnia.

http://ujhazak.com