Folytatódtak a harcok Gázában, Ciszjordániában és Libanonban is

Az izraeli hadsereg (IDF) csütörtökön tovább harcol délen, a Gázai övezetben és Ciszjordániában a Hamász palesztin terrorszervezet, északon, a Libanoni határnál és Libanonban pedig az Irán támogatta libanoni síita Hezbollah milíciái ellen – jelentette az IDF szóvivője csütörtökön.Az IDF közölte, hogy az elmúlt napon a légierő a Hezbollah mintegy hatvan fegyveresét ölte meg Baalbek térségében a Litáni folyótól északra, Libanonban, ahol a vadászgépek mintegy húsz célpontra mértek csapást.

A libanoni hatóságok bejelentették, hogy 30 holttestet találtak egy olyan épület romjai alatt, amelyet szerda este figyelmeztetés nélkül támadtak meg Szidon térségében. A támadás célja ismeretlen, az IDF nem adott ki közleményt róla. Egy libanoni rakéta megölte Mászárik kibuc közelében a földeken a kibuc 18 éves tagját, aki nyáron fejezte be a középiskolát, és bevonulására készült az IDF-be. Ő volt a háború kezdete óta a 44. civil, akit Libanonból indított lövedék meggyilkolt.

Egy 20 éves sorkatona is életét vesztette, és három másik katona közepesen súlyosan megsebesült a libanoni határnál, a felső-galileai Avivim faluban egy libanoni rakéta becsapódása nyomán. Eközben az izraeli erők tovább harcolnak Gázában is. A közlemény szerint az övezet északi részén, Dzsabálija térségében mintegy ötven terroristát öltek meg az elmúlt napon, kiterjesztették működésüket Beit Lahíjára, és Rafah térségében is végeztek több palesztin fegyveressel. A becslések szerint mintegy háromezer civil palesztin lakik Beit Lahíjában, s az IDF azt kéri, hogy távozzanak, és azt ígéri, hogy ezt biztonságosan meg is tehetik.

Ciszjordánia északi részén, Túl-Karmban egy palesztin meghalt, öten pedig megsebesültek egy légicsapásában csütörtök reggel. Az IDF jelentése szerint egy fegyveres terrorista osztagot támadtak a levegőből. Az izraeli rendőrség jelentése szerint a biztonsági erők Kelet-Jeruzsálemben, Anatában rálőttek egy feléjük száguldó sofőrre, akit megállásra szólítottak fel, de nem engedelmeskedett.

Az izraeli védelmi minisztérium bejelentette, hogy huszonöt F-15-ös katonai repülőgépet vásárol az amerikai Boeing cégtől, mintegy 19,4 milliárd sékelért (csaknem 2 ezermilliárd forint), és aláírták további huszonöt gép beszerzésének lehetőségét is. A pénzt Izrael az Egyesült Államoktól kapott biztonsági segélyből fogja kifizetni. A tavaly október 7-én kitört háború során a védelmi minisztérium mintegy 150 milliárd sékel (több mint 15 ezermilliárd forint) értékben vásárolt katonai felszerelést.

A repülőgépeket 2031-től évente négy-hat darabos tételekben szállítják majd Izraelbe, és felszerelik korszerű fegyverrendszerekkel, a legmodernebb izraeli technológiákkal is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

Kelenföld fókuszban

Kelenföld fókuszban

A rendőrség továbbra is megemelt létszámmal biztosítja a közterület rendjét.

http://ujhazak.com