Folyton nyikorgó dívány miatt perelt

Csendháborításért pénzbírsággal sújtotta a bíróság a kazah nyugdíjas felső szomszédját.neighbor
Aki nem kertes házban él, annak tiszteletben kell tartania, hogy az épületben, ahol él, mások is laknak, akiknek nem illik megzavarni a nyugalmukat. A 75 éves, kazah, Roza Csaniseva felső szomszédja ezzel nem foglalkozott, és rendszeresen idegen férfiakat fogadott a lakásán.

Csaniseva egy ideig tűrte a felette lakó díványának folyamatos nyikorgását, de végül elege lett, és többször is felment szólni, hogy a szomszéd zavarja az álmát, ám nem a bérlő, hanem mindig egy másik férfi nyitott ajtót, amiből a nyugdíjas arra következtetett, hogy kupleráj üzemel a lakásban.

Csaniseva végül feljelentette a szomszédot csendháborításért, és elmondta a bíróság előtt a gyanúját, hogy miért nyikorog folyton a dívány. A bérlő visszautasította a kuplerájról szóló vádat, és azt állította, hogy a gyerekei, és unokái járnak hozzá mosakodni.

Ám a szomszéd ellentmondásba keveredett, hiszen később már azt mondta, hogy éjjelente a feleségével ment a lakásba, mert a saját lakásában a fia és a menye volt. A felperes 1 millió tengét (1.200.000 Ft) követelt a bíróságon, de végül ennek csak a töredékét, 50 ezer tengét kapott.

(Forrás: eurazsiaport.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

http://ujhazak.com