Fordult a kocka - ISIS üldözőkből lettek üldözöttek! 18+

Az internet világát fenekestül felforgatott egy videó, amelyen keresztül egy rivális szervezet üzen az ISIS-nek, illetve 18 Iszlám Állam terroristát kiiktatnak. A videóból csak egy kép kockát teszünk közé. Kik ezek az emberek, akik felvették az Iszlám Állam ellen a harcot? Erre próbáljuk a választ megkeresni.


Az Iszlám Állam terroristáinak kivégzése után a Jaysh al Islam nevű csoportot, azóta anti ISIS-ként könyvelték el. A szervezetet még a nemzetközi média is az ISIS leghalálosabb ellenségeként ismeri el.

0000

Nem tudhatjuk pontosan, hogy az eddig nem ismert csoport honnan szerveződött, amely egy pár tízezer katonából álló csapat.

Azt sem lehet tudni, hogy igazán ki mellett áll. Talán segítségünkre lehet, talán nem. Ez a csoport is egy véreskezű társaság a dzsihádisták tengerében?

A Jaysh al Islam (Iszlám Sereg) 2011-ben alakult, de ekkor még Liwa al-Islam néven működött. Ez volt az ún. Iszlám Brigád. Alapítója Zahran Alloush volt, akit a szír hatóságok szalafista nézetei miatt letartóztattak. Zahran szabadulása után első dolga az volt, hogy a szervezetet létrehozza. Kezdetben céljuk Bassar el-Aszad vezette világi rezsim megdöntése volt.

A szervezet 2012 júliusában alakulása után be is mutatkozott egy damaszkuszi bombamerényletben sikerült megölniük a szír védelmi minisztert, helyettesével együtt.

SYRIA-CONFLICT

Az új dzsihadista szervezet kezdetektől ápolta a kapcsolatot az al-Kaidához közel álló al-Nuszra Fronttal, akikkel több ízben is több közös akciót hajtottak végre.

2013-ban az al-Nuszra Front az ISIS összeolvadási kísérletét elutasította. Innentől a két szervezet között mérgesedni kezdett a helyzet. Ennek következtében az Iszlám Brigád szembe került a muszlim világ feletti vallási hatalomra és uralkodásra törő Iszlám Állammal.

2013 novemberében 60 szír lázadó csoport az Iszlám Brigádhoz csatlakozott. Így jött létre az Iszlám Sereg. Ezt a szervezetet a továbbiakban is Zahran Alloush vezette.

Abban az időben a The Guardian a szervezetről, mint egy újfajta dzsihadistákról írt, akiket Szaúd Arábia pénzel izmos dollármilliókkal azért, hogy ellensúlyozza az al-Nuszra front és az al-Kaida egyre növekvő erejét Szíriában.

Mostanra már az Iszlám Sereg az Iszlám Frontnak nevezett négy szervezet koalíciójának legjelentősebb tagja.

Iszlám dzsihád 50 árnyalata

Az al-Nuszra front, az Iszlám Sereg, az Iszlám Állam (ISIS) és az al-Kaida valamennyien hasonlítanak egymásra. Mindannyian szalafista ághoz tartoznak, dzsihádisták. Végső céljuk egy olyan világot létrehozni, ahol a muszlim vallás és doktrínái meghatározzák a politikai közéletet és az egyén magánéletét is!

Az Iszlám sereg azonban az al-Kaidával ellentétben a nacionalizmuson alapul és kizárólag szír emberekből áll és működését Damaszkusz környékére fókuszálja és korlátozza. Nagyon fontos megemlítenünk azt is, hogy az Iszlám Sereg abszolút mértékben megveti az ISIS felfogását, miszerint mindenkinek vesznie kell, aki nem úgy értelmezi az iszlám tanítását, ahogyan azt ők értelmezik! Ez persze nem azt jelenti, hogy a síitákra nem tekintenek halálos ellenségként.

Továbbá az Iszlám Sereg az Iszlám Állammal ellentétben elsődleges feladatnak a szír forradalom győzelmét tartja.

„A Szíria területén élő népek évezredekig békében megfértek egymás mellett, nem akarjuk felforgatni a demográfiai, szociális és vallási összetételét a társadalomnak” – nyilatkozta Abdurrahman Saleh az Iszlám Sereg sajtószóvivője a Middle East Eye-nek.

„Egy iszlám államról álmodunk, de nem erőltetjük, nem úgy, mint az Iszlám Állam. Egyáltalán nem vagyunk olyanok, mint ők, sőt, úgy gondoljuk, hogy az Iszlám Államnak nincs is semmi köze az iszlámhoz” – tette hozzá a sajtós.

Jelenlegi becslések szerint az Iszlám Sereg 20-25 ezer főből áll. Úgy gondolják, hogy az iszlám dzsihádra a legnagyobb csapást az ISIS hozta, mert ők nem az Asszad –rezsim ellen küzdenek, hanem fegyverüket más szunniták felé fordítják.

A képen látható kivégzés a videó felvétel egy kockája válasz volt arra, hogy az ISIS nemrégiben az Iszlám Sereg 3 harcosát kivégezte.

„Allah nem teremtett olyan kórt, amihez ne adott volna gyógyírt is” – mondja az alábbi képen látható tábornok.

hqdefault

Természetesen az Iszlám Sereget az Amerikai Egyesült Államok nem támogatja, mert érdeke nem fűződik hozzá. Az Iszlám Sereget ugyanis szoros szálak fűzik az al-Nuszrához. Az amerikaiak a Hazm mozgalmat támogatták, de csak addig, amíg az al-Nuszra megsemmisítő csapást nem mért rá! Az USA közvetve kíván részt venni a szíriai eseményeknél és számára egy alkalmas csoportot kell keresnie.

Az Iszlám Seregre, hogy valójában tekinthetünk-e rá, mint az Iszlám Államot visszaszorító erőre, erről még korai beszélni. Elképzelhető, hogy a kivégzések, csak két dzsihadista csoport konfliktusának eredményei.

Forrás: vs.hu

Hozzászólások

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

Hátborzongató szellemtörténetek

Hátborzongató szellemtörténetek

Ismerd meg hazánk legrémisztőbb kísértethistóriáit!

http://ujhazak.com