Fővárosi Főügyészség: életfogytiglanit kapott egy férfi, aki nőkre támadt, egyet meg is ölt

Jogerősen életfogytig tartó fegyházra ítélték azt a férfit, aki több nőre is rátámadt, egyik áldozatát szexuálisan bántalmazta, majd megölte - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.A közleményben azt írták, a 31 éves vádlott 2016. október 12-én az esti órákban a IX. kerület Boráros téren megismerkedett egy hajléktalan nővel, akit közös italozásra hívott.

    
A nő és a férfi a X. kerületi Népligetbe ment, ahol egy sötét, bokros területen italozni kezdett. A férfi egy idő után szexuálisan bántalmazta a sértettet, majd különösen kegyetlen módon megverte és a magatehetetlen nőt egy bokorba vonszolva a parkban hagyta. A sértett az őt ért bántalmazást követően a helyszínen meghalt.
    

A vádlott - a vádirat szerint - még négy nőt támadott meg 2017 decemberében a X. és XIV. kerületben. A nőket szexuálisan bántalmazni akarta, de ez nem sikerült, mert az áldozatok hangosan segítséget kértek. A férfi mindnyájukat megütötte vagy megrúgta, egyikük életveszélyes sérüléseket is szenvedett. A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.
   

A bíróság bűnösnek mondta ki a támadót, és életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte. Leghamarabb 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra, valamint 10 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com